Fidesz: Győztünk és papírunk van róla!

Infostart
2007. június 26. 11:36
"Győztünk, és papírunk is van róla" - értékelte az Országos Választási Bizottság népszavazásokat hitelesítő döntését Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke keddi tájékoztatóján. Az MSZP áll a viták elébe.

A Fidesz győzelemként értékeli az Országos Választási Bizottság hétfő esti döntését a népszavazási kérdésekről - jelentette be a párt alelnöke. Pokorni Zoltán szerint a döntésért az OVB-nek nem tartoznak köszönettel, mert csak pontot tett egy méltatlan vita végére.

Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz legfontosabb célja, hogy minél hamarabb és egyszerre tarthassák meg a népszavazást, ezért úgy számolnak, hogy ősszel, szeptemberben összegyűjtik a kérdésenkénti 200 ezer aláírást, így tavaszra kiírhatják a népszavazást.

A Fidesz alelnöke szerint a köztes időt értelmes, tárgyszerű vitával akarják tölteni, olyan vitával, amely nem a másik fél minősítéséről, hanem valóban a kérdésekről szól.

Az MSZP vállalja a vitát


A szocialista frakció vezetője azt mondta: állnak a népszavazás elé és vállalják a vitát. Lendvai Ildikó hozzátette: a kérdésük most az, hogy honnan lesz 30 milliárd forint például az esetleg kieső vizitdíj pótlására.

Az MSZP frakcióvezetője arra számít, hogy megnyerik a referendumot.
Lendvai Ildikó hangsúlyozta: a vizitdíjjal és a tandíjjal befizetett pénz a helyén marad, az orvosok és az oktatási intézmények gazdálkodhatnak vele.

SZDSZ: nem lesz könnyű feladat

A szabad demokraták parlamenti frakcióvezető-helyettese szerint nem lesz könnyű feladat a kormánypártok számára, de el kell magyarázni, hogy a szóban forgó hozzájárulások szükségesek a nagy állami rendszerek fentartásához és a jó minőségű ellátás biztosításához. Gusztos Péter az InfoRádiónak azt mondta: a Fidesz-KDNP kérdései nem zászlóshajói a reformoknak.

Miről döntött hétfőn az OVB?

Az Országos Választási Bizottság a vizitdíjra és a kórházi napidíjra, valamint a képzési részhozzájárulásra vonatkozó kérdés ügyében döntött hétfői ülésén.

Előzőleg az Alkotmánybíróság is úgy vélte, hogy népszavazásra bocsátható a három kérdés.

Nem szakmai meggyőződése, hanem kizárólag a törvényesség és az alkotmányos rend mindenek felett való tisztelete miatt vette tudomásul az Alkotmánybíróság jogértelmezéseit az Országos Választási Bizottság - közölte az OVB elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az InfoRádió tudósítása Pokorni Zoltán tájékoztatójáról (Németh Zoltán)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gusztos Péter, SZDSZ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást