Tulajdonképpen miről tárgyalt Gyurcsány a szlovák kormányfővel?

Infostart
2007. június 22. 13:30
A szlovák igazságszolgáltatás függetlenségi-tesztjének nevezte az InfoRádió kérdésére a Malina Hedvig-ügy rendezését Németh Zsolt, a Parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke. Az ellenzéki politikus egyúttal választ vár a kormányfőtől arra: mi az álláspontja a tavaly Nyitrán állítólag megvert magyar lány ügyében, és pontosan mi hangzott el a szlovák miniszterelnökkel folytatott tárgyalásán. A kormányszóvivő azt mondta: Gyurcsány Ferenc kiállt Malina Hedvig mellett.

Koncepció-gyanús eljárásnak tartja a tavaly Nyitrán megvert magyar diáklány ügyét az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. Németh Zsolt az InfoRádió kérdésére válaszolva hozzátette: rendkívül nagy politikai nyomás nehezedik a szlovák igazságszolgáltatásra.

"Feltételei vannak annak, hogy a független szlovák igazságszolgáltatás valóban függetlennek bizonyul-e. A magyar kormánynak ebben a helyzetben határozottan és világosan ki kell nyilvánítania az aggodalmait ezekkel a jelenségekkel kapcsolatban. Természetesen bízni kell abban, hogy az igazságszolgáltatás eljárása kiállja a jogállamiság próbáját" - fogalmazott az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

Bírálat a magyar miniszterelnöknek

Németh Zsolt emlékeztetett arra is, hogy a tavaly megvert diáklányt szinte titkosszolgálati eszközökkel akarta a szlovák hatóság jobb belátásra bírni.

Az ellenzéki politikus a magyar miniszterelnököt is bírálta, amiért szerinte nem egyértelmű álláspontja az ügyben. Mint fogalmazott: választ vár arra, hogy Gyurcsány Ferenc jogot véd-e vagy pedig az ellenzék elleni politikai támadásra használja a Malina Hedvig ügyet.

A fideszes képviselő arra is kíváncsi, hogy mi hangzott el a magyar és a szlovák kormányfő hétfői találkozóján, mert szerinte a szlovák kormányszóvivő teljesen mást mond, mint a magyar miniszterelnök.

A kormányszóvivő szerint Gyurcsány Ferenc kemény volt

Az InfoRádió megkereste Budai Bernadett kormányszóvivőt, aki arra emlékeztetett, hogy tavaly októberben éppen a nyitrai magyar lány ügye miatt mondta le a kormányfő a találkozót szlovák partnerével.

"A diplomáciai lehetőségekhez képest a lehető legkeményebb fellépésnek nevezhető az, hogy váratlanul lemondta a Robert Fico miniszterelnökkel tervezett négyszemközti találkozóját. A diplomácia világában ennél egyértelműbb vélemény-nyilvánításra nincsen lehetőség. A másik tény, hogy a visegrádi országok kormányfőinek legutóbbi találkozóján Gyurcsány Ferenc egyértelmű és határozott szavakkal tért ki Malina Hedvig ügyére és korrekt, független, pártatlan igazságszolgáltatást követelt a magyar lánynak" - jelentette ki a kormányszóvivő.

Budai Bernadett minden mást a találgatások közé sorolt, illetve alaptalan információnak nevezett. A szóvivő hozzátette: Gyurcsány Ferenc továbbra is tartja magát a találkozóról kiadott közleményében foglaltakhoz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást