Vizsgálódik a kormány Gripen-ügyben

InfoRádió / MTI
2007. június 20. 17:18
A kormány döntött a Gripen vadászrepülőgépek beszerzését vizsgáló bizottság létrehozásáról.

Daróczi Dávid kormányszóvivő elmondta: a testületet Vadai Ágnes leendő honvédelmi államtitkár vezeti, a tagokat a miniszterelnök kéri fel.

Hangsúlyozta: a beszerzések teljes folyamatát áttekintő testület működése nem érinti az országgyűlési vizsgálóbizottság munkáját.

Hozzátette: azt szeretnék megtudni, hogy 2001-ben az Orbán-kormány - a szakértői vélemények ellenére - miért a svéd vadászgépek beszerzése mellett döntött az amerikai ajánlat helyett.

Daróczi Dávid közölte: a bizottság, amely szeptember 15-éig készíti el jelentését, bárkit meghallgathat az ügyben.

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a kormány célja a figyelem elterelése.

Simicskó István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának KDNP-s elnöke azt mondta: az MSZP-SZDSZ-kormány 2003-ban Magyarország számára hátrányosan módosította a vadászgépek beszerzéséről szóló szerződést.