"Vissza a feladónak" - a nap legfontosabb hírei

Infostart
2007. június 20. 19:16
Az InfoRádió értesülése szerint Szerbiában elfogták azt a körözött férfit, aki a gyanú szerint 1998-ban Budapesten meggyilkolta a Vico vállalatcsoport vezetőjét, Fenyő Jánost.

Fenyő Jánost 1998. február 11-én, a Margit utcában lőtték le. A médiatulajdonos autójával megállt a közlekedési lámpánál, amikor egy, a sorban mögötte álló gépkocsiból kiszállt a tettes, és egy automata fegyverrel, közvetlen közelről rálőtt.

Visszaküldték a szemetet

Útnak indították Németországba a Komárom-Esztergom megyei Ácsról az első, korábban illegálisan Magyarországra hozott szemetet tartalmazó kamiont.

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter a 350 tonna hulladékot szállító teherautóra "Vissza a feladónak" matricát ragasztott. A mostani akcióban Kiskunmajsáról további 180, Kunbajáról pedig 1.250 tonna szemetet juttatnak vissza a német fél költségén Baden-Württemberg tartományba és Bajorországba.

Fodor Gábor emlékeztetett arra: Németország egyelőre a hulladék valamivel több, mint feléről ismerte el, hogy területéről származik.

Vizsgálat Gripen-ügyben

A kormány döntött a Gripen vadászrepülőgépek beszerzését vizsgáló bizottság létrehozásáról.

Daróczi Dávid kormányszóvivő elmondta: a testületet Vadai Ágnes leendő honvédelmi államtitkár vezeti, a tagokat a miniszterelnök kéri fel.

Hangsúlyozta: a beszerzések teljes folyamatát áttekintő testület működése nem érinti az országgyűlési vizsgálóbizottság munkáját.

Hozzátette: azt szeretnék megtudni, hogy 2001-ben az Orbán-kormány - a szakértői vélemények ellenére - miért a svéd vadászgépek beszerzése mellett döntött az amerikai ajánlat helyett.

A Kereszténydemokrata Néppárt Simicskó István szerint a kabinet el akarja terelni a figyelmet arról, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány 2003-ban Magyarország számára hátrányosan módosította a vadászgépek beszerzéséről szóló szerződést.Rahimkulov újabb OTP-részvényeket venne?

A hvg.hu információi szerint engedélyt kért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől Megdet Rahimkulov, hogy 10 százalék fölé növelhesse részesedését az OTP Bankban.

A Magyarországon élő orosz bankár-üzletember cáfolta az értesülést. Megdet Rahimkulov tavaly szeptemberben jelentette be, hogy 5 százalék feletti részesedést szerzett a magyar pénzintézetben; ez nagyjából 100 milliárd forintos befektetésnek számított.

A HVG úgy tudja: a család folyamatos vásárlásai után a mostani tulajdonhányad megközelíti a 10 százalékot. Az üzletember a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta: nem kért engedélyt a felügyelettől, tulajdonrésze pedig 6 százalék.

Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője az InfoRádió kérdésére nem kívánta kommentálni a HVG értesülését.

Fokozza hazai kitermelését a MOL

Több mint egymillió tonna hazai szénhidrogén-készletet kitermelését kezdi meg a közeljövőben a Mol.

Az olajtársaság közleménye szerint csaknem 6 milliárd forintos beruházás keretében termelésbe állítják a Pest megyei Monor és Gomba település közötti kőolajtelepet, több mint kétmilliárd forintból pedig továbbfejlesztik a Zalakomár és Zalakaros közötti Sávoly-Nyugat kőolajmezőt.

Holoda Attila, a MOL-csoport Eurázsiai Kutatás-Termelés igazgatója kiemelkedőnek nevezte a Gomba környéki kőolajmező termelésbe állítását; úgy vélte: a befektetett összeg még az évtized vége előtt megtérülhet.

Pesszimista magyarok

Az Európai Unió 27 tagállama közül Magyarországon látják a legrosszabbnak az emberek nemzetgazdaságuk helyzetét.

A Brüsszelben nyilvánosságra hozott hivatalos felmérés alapján a magyarok mindössze 9 százaléka gondolja úgy, hogy kedvező a gazdaság állapota.

Az Eurobarométer adatai szerint a 27 tagállam átlaga 52 százalék ebben a kérdésben. A legkedvezőbben a dánok ítélik meg nemzetgazdaságuk helyzetét, amelyet a skandináv állam lakosainak 99 százaléka tart jónak.