Gyurcsány: Nagy Imre kommunista volt, de az ország hőse

InfoRádió / MTI
2007. június 16. 20:55
Országszerte megemlékeztek az 1956-os forradalom után kivégzettekre. Közjogi méltóságok, a pártok és az egyházak képviselői, valamint Nagy Imre két unokája is elhelyezte az emlékezés virágait a Vértanúk terén Nagy Imre szobránál, az Ötvenhatosok terén az 1956-os központi emlékműnél és a rákoskeresztúri Újköztemető 301-es parcellájánál.

A miniszterelnök a Kisfogház Emlékhelyen azt mondta: Magyarország még mindig nem tudja igaz szeretettel befogadni Nagy Imrét, a nemzet távolságtartó tisztelettel tekint a mártír miniszterelnökre.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: Nagy Imre kommunista volt, de államférfi és hazájának hőse lett, akinek élete sokak számára mutathat példát.

A Fidesz alelnöke a 301-es parcellánál arról beszélt, hogy még mindig nem tisztázott 1956 jelentősége. Pelczné Gáll Ildikó azt mondta: pártja ma is küzd az '56-os hősök örökségéért: az emberi és a demokratikus jogokért, valamint az alkotmányosság betartatásáért.

Az emléknapot Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetése óta tartják június 16-án. A forradalomban való részvételért - a hivatalos adatok szerint - 228 embert végeztek ki.