Pénteken került a VII. kerületi önkormányzati képviselők elé az az előterjesztés, amelynek az Első Energiabeszerzési Önkormányzati Társulás létrehozása a célja - mondta el az InfoRádiónak Hunvald György.
A VII. kerületi polgármestere kifejtette, hogy az előterjesztés azért időszerű, mert az Európai Unió júliustól az áram, jövő év januárjától pedig a gáz beszerzését liberalizálta, így az önkormányzatok közbeszerzéshez folyamodhatnak.
Ha többen összeállnak egy nagyobb mennyiségre, olcsóbban lehet hozzájutni a gázhoz és az áramhoz egyaránt - hangsúlyozta a polgármester. Hunvald György közölte: 30-40 kereskedőtől lehet majd vásárolni.
Jó az esély arra, hogy Józsefváros, Terézváros és Erzsébetváros összeáll, de a Belváros is csatlakozhat - közölte az VII. kerületi polgármester.
Hunvald György leszögezte: már két kerület összefogásával is 5-8 százalékos elérhető csökkentés a gáz és az áram lakossági árában.
Hanganyag: Tenczer Gábor