"Visszatekintve az életutamra, azt hiszem, joggal megállapíthatom: lassan érő típus vagyok. Hosszútávfutó. Elmondhatom: nem kapkodtam el az életemet. Kijutott ebből is, abból is, de azt hiszem, semmit nem kaptam időnek előtte. Sikerek, kudarcok, pofonok, mind épp jókor értek. Nem siettem, mást se siettettem. Megadtam mindennek a módját. Érett férfikorban voltam, amikor megérintett az egy életre szóló szerelem, ötvenéves voltam, amikkor gyermekekkel áldott meg az Úr. (Most meg már lassacskán a saját lábukra állnak.) Hálás szívvel veszem, hogy sorsom - úgy tűnik - halálomat is arra az időpontra óhajtja halasztani, amikor úgy ítéli meg, teljességében éretté váltam már erre a szerepkörre, amikor majd lehullik rólam a hiúság, szereplési vágy, egyéni ambíció, és már csak arra koncentrálok majd, ami a dolgom, amiért ide születtem: hogy beálljak a sorba, láncszemként foglaljam el a helyemet abban a hosszú láncban, amelynek egyik vége a múltban vész el, s amelynek tagjai ismeretlen őseim hosszú sora, másik vége meg a jövőbe mutat, s tagjai az én kisfiam és jövendő leszármazottainak ismeretlen sora." - Így emlékszik vissza életére Darvas Iván saját könyvében, a Lábjegyzetekben.
"Olyat tudott, amit más nem"
Minden szakmának vannak kivételes lényei, Darvas Iván is ilyen volt - hangsúlyozta a köztelevízióban Törőcsik Mari színművész, aki a Szerelem után az Egy hét Pesten és Budán című Makk Károly filmben is Darvas Iván partnere volt. A színészmesterséget meg lehet ugyan tanulni, de Darvas Iván olyat tudott, amit más nem.
Titokkal teli lénye volt, ez szinte végiglebegte az életét - tette hozzá visszaemlékezésében a pályatárs.
Mindenki Darvas Ivánba volt szerelmes
Elmondta, hogy amikor középiskolás volt, az egész osztály Darvas Ivánba volt szerelmes. Amikor a színész a színpadra lépett, akkor a közönség "nem nélkülivé" vált, mindenki beleszeretett.Jordán Tamás, a Nemzeti Színház főigazgatója az elhunyt színművészről azt mondta: nagyon-nagyon szeretetre méltó ember volt és nagyon nagy művész.
Szabó István filmrendező, aki a Madách Színházban dolgozott együtt Darvas Ivánnal, úgy fogalmazott: "nagyon nagy művésznek tartottam, nagyon tiszteltem őt, és az alatt a pár hónap alatt, amíg együtt dolgoztunk, rengeteget tanultam tőle". Rendkívüli műveltsége segítette őt abban, hogy nagyon pontosan lássa a darabokat, a világot és a kollégáit is.
A rossz kisfiú
Darvas Iván, miután átvette a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét 2005-ben, az InfoRádióban úgy nyilatkozott: nem büszke, inkább hálás és boldog, amiért módja volt a színészi pályára kerülni.
"Semmi olyat nem csináltam, semmi olyan nem történt az életemben, ami büszkeségre adna okot. Büszke nem vagyok, inkább hálás és boldog, hogy alkalmam volt erre a pályára kerülni. Nem volt könnyű, mert a kezdet nagyon bukdácsoló volt, míg meg tudtam kapaszkodni" - mondta akkor.
Majd így folytatta: "nem szeretek filmezni, sose szerettem, csak a színházat szeretem. Nagyon szeretem a próbákat, mert ott derülnek ki olyan dolgok, amiket korábban nem tudtam".
Tavaly májusában Darvas Iván a következőképpen tekintett vissza pályájára az egyik kereskedelmi televízió megkeresésére: "azért lettem színész, mert nagyon rossz kisfiú voltam. Úgy láttam, hogy ez egy olyan pálya, ahol el lehet slisszolni a feladatok mellett. Soha nem tételeztem volna fel, hogy ezért életműdíjat lehet kapni. Az igazság az, hogy azt csináltam, ami jól esett: rosszalkodtam. A rosszalkodást még viszonylag jól meg is fizették, és lám, a végén még életműdíjat is lehet kapni".
Szerző: Gál Ildikó