Addig használjuk a gépeket, amíg el nem romlanak

Infostart
2007. június 4. 12:50
Egy mai mosógép 40 százalékkal kevesebb áramot és 60 százalékkal kevesebb vizet fogyaszt, mint egy 20 évvel ezelőtt készült gyártmány. Ha a háztartások Európa-szerte lecserélnék régi háztartási gépeiket, azzal összességében körülbelül 44 terawatt-óra energiát lehetne megtakarítani évente.

Magyarországon kampány indult a gépcsere érdekében, a hűtők után most a legrégibb hazai mosógépet keresték. Több mint 100-an jelentkeztek gépükkel a CECED Magyarország Egyesülés felhívására. Volt, aki egy 1951-ben készült mosógépet adott le.

Mészáros Fanni, az egyesület vezetője az InfoRádióban elmondta: Magyarországon a 10 évnél idősebb nagy háztartási gépek aránya 37 százalék, ez az Európai Unióban az egyik legmagasabb.

A legtöbb energiát a hűtők fogyasztják. Ezek költsége általában a villanyszámla 25-30 százalékát teszik ki, a mosógép pedig 8-10 százalékot.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a televízió, sőt, a mobiltelefon-töltő is folyamatosan fogyaszt áramot, ha be van dugva a konnektorba, még akkor is, ha használaton kívül van.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást