Diploma-ügy - cáfol Salgótarján fideszes alpolgármestere

InfoRádió / MTI
2007. május 22. 16:40
Salgótarján diploma-botrányba keveredett fideszes alpolgármestere cáfolja, hogy aláírta volna azt a nyilatkozatot, amelyben az általa elvégzett miskolci magánegyetem tudatja hallgatóival, hogy nem jogosult diploma kiadására.

A fideszes Fenyvesi Gábor Salgótarján keddi közgyűlésén kijelentette: nem írta alá azt a nyilatkozatot, melyben a miskolci magánegyetem közölte hallgatóival, hogy nem adhat ki diplomát.

Miután bebizonyosodott, hogy Fenyvesi Gábornak államilag elismert felsőfokú végzettség híján doktori címe sem lehet, a salgótarjáni rendőrkapitányság nyomozást rendelt el ellene közokirat-hamisítás gyanúja miatt.

A fideszes politikus május 16-án sajtótájékoztatón kijelentette: nem tudta, hogy a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyeteme nem államilag akkreditált, és hogy olyan oklevelet kapott az intézménytől, amely nem jogosítja fel a doktori cím használatára.

Ezt követően Gyárfás Ágnes, az intézmény elnöke közölte: Fenyvesi Gábornak is tudnia kellett, hogy milyen képzésre jár, hiszen minden hallgatójuk aláír egy nyilatkozatot, amelyben tudomásul veszi, hogy a magánegyetem nem állami alapítású felsőoktatási intézmény, hanem a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság által nyilvántartásba vett kiemelkedően közhasznú szervezet, amely a felsőoktatási törvény alapján certificatio (azaz nem diploma, hanem bizonyítvány) kiadására jogosult, a doktori cím pedig egyesületi doktori cím.

Fenyvesi Gábor a közgyűlésen azt mondta: meglepték azok az információk, amik Gyárfás Ágnestől eljutottak a sajtóhoz.