Fidesz: a kormány végleg kisemmizi Magyarországot

Infostart
2007. május 17. 12:25
A Fidesz szerint a kormány végleg kisemmizné Magyarországot az új állami vagyongazdálkodási törvénytervezet szerint. A javaslat szerint ugyanis több, jelenleg állami, vagy többségében állami tulajdonú cég válna eladhatóvá 2008-tól.

A kormánykoalíció a privatizáció újjáélesztésével végleg kisemmizi Magyarországot, hiszen olyan stratégiai és közszolgáltatást biztosító cégeket kíván eladni, amelyek a későbbiekben szinte pótolhatatlanok lesznek - mondta az InfoRádiónak a Fidesz gazdasági kabinetjének tagja.

Márton Attila közölte: a kormány eladná a Magyar Postát, a Magyar Villamos Művek Zrt. 24 százalékát, a hosszú évek óta folyamatosan jó eredményt produkáló Szerencsejáték Zrt.-t, a Tokaj Kereskedőházat, a Nemzeti Színház Zrt.-t, a Nemzeti Tankönyvkiadót, az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-t, a Budapest Airportban még meglévő 25 százalékos és a Herendi Porcelánmanufaktúrában meglévő részesedését is.

A fideszes politikus kijelentette: felszólítják a kormányt, hogy vonja vissza a törvényjavaslatot.

Veres János pénzügyminiszter az állami vagyonkezelési törvény módosításáról korábban azt mondta: a cégek, amelyek az új tervezet alapján értékesíthetővé válnak, nem feltétlenül kerülnek majd eladásra.

Márton Attila szerint azonban az elmúlt időszakban a privatizációs törvény mellékletét körülbelül négy alkalommal módosították, és mindegyik előtt ugyanerre hivatkozott a kormány, előbb-utóbb azonban kiderült, hogy a változtatásokat privatizáció miatt kellett bevezetni.

A Fidesz nem érti, ha a kormánynak nem áll szándékában eladni ezeket a cégeket, akkor miért kell a törvényt módosítani - tette hozzá.

MSZP: Nem mumus a privatizáció

A vudu gazdaságpolitikának mindig ellenségre, mumusokra van szüksége: hol a külföldi tőke, hol pedig a privatizáció a mumus, amivel riogatnak - írta közleményében az Országgyűlés gazdasági bizottságának alelnöke.

A privatizációtól mint mumustól azonban el kellene búcsúzniuk. Egyrészt, mert 17 éve szociális piacgazdaságban élünk, másrészt a rendszerváltó privatizáció mára lezárult Magyarországon - tette hozzá Podolák György.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sigmond Árpád összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást