Perelne Érd, amiért a levelek a szemétben kötnek ki

Infostart
2007. május 16. 20:26
Kártérítési pert indíthat az érdi önkormányzat a Magyar Posta ellen, mert már a második csomagnyi levélküldeményt találják az erdőbe vagy szemétkukába rejtve. A posta vizsgálatokat indított az ügyekben. Az első kiderítette, hogy a kézbesítő hibázott, ezért megváltak tőle.

Legutóbb az egyik szelektív hulladékgyűjtőben találtak egy kötegre való küldeményt, amelyek között volt az APEH-től érkezett levél, de hivatalos felszólítás, útlevél és számlalevél is - mondta az InfoRádiónak Érd alpolgármestere.

Segesdi János hozzátette: a szemétben landolt küldemények 90 százaléka nem átlagos levél, hanem iktatott volt.

Volt már hasonló

Az alpolgármester közölte: ez már nem az első ilyen alkalom, hiszen korábban például találtak már egy 50 tételből álló csomagot a természetvédelmi területük egyik legeldugottabb pontján.

Ezután az önkormányzat felkérte a posta területi igazgatóját, hogy számoljon be az érdi helyzetről és arról, mit kívánnak tenni, később azonban újabb és újabb panaszok érkeztek az ott lakóktól, kedden pedig megtalálták az újabb elrejtett levélköteget.

Lépnek

A város úgy határozott, hogy megteszi a szükséges jogi lépéseket, ezért először a fogyasztóvédelemhez fordulnak, de a jogászok más lehetőségeket is keresnek a postával szembeni fellépésre - mondta el Segesdi János.

Az alpolgármester hozzáfűzte: előfordulhat, hogy az önkormányzat által küldött levelek nem érnek célba, de az is lehetséges, hogy az önkormányzathoz nem jutnak el a küldemények.

Segesdi János szerint az esetnek addig nem lesz következménye, amíg nem lépnek fel keményebben.Kirúgták

A korábbi érdi esettel kapcsolatban a posta belső vizsgálata megállapította, hogy a kézbesítő hibázott és vétett szabályok ellen, valamint visszaélt az ügyfelek bizalmával, mivel nem adta át a rá bízott küldeményeket - mondta az InfoRádiónak a Magyar Posta szóvivője.

Tomecskó Tamás hozzátette: a vizsgálat lezárása után azonnal megváltak a dolgozótól.

A kedden megtalált küldeményekről is van tudomása a Magyar Postának, ezzel kapcsolatban is vizsgálódnak, ám amíg a folyamat be nem fejeződik, nem nyilatkoznak az ügyben - közölte a szóvivő.

Egyedi esetek

Ezek egyedi munkavégzési hibák, nem számítanak általánosnak. Ilyesmik egy 38 ezer főt foglalkoztató szervezetnél elő-előfordulnak, de le kell vonni belőlük a megfelelő következtetéseket - mondta Tomecskó Tamás.

A felelősség kérdését a postatörvény és a vonatkozó kormányrendelet pontosan szabályozza, hogy a postai szolgáltató milyen esetekben és milyen kártérítési kötelezettséggel tartozik az ügyfeleknek - fűzte hozzá a Magyar Posta szóvivője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Segesdi János, Érd alpolgármestere
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást