A Fővárosi Tűzoltóság parancsnoka az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy minden helyzetben be kell avatkozniuk, ami emberekre vagy a környezetre veszélyt jelent, ilyen lehet a méhek rajzása is.
Bende Péter kitért arra is, hogy Nyugat-Európához hasonlóan ma már Magyarországon is a műszaki mentések száma jelentős mértékben meghaladja a tűzoltásokét. Tavaly ez az arány kétharmad-egyharmad volt.
Azokban az esetekben, ahol nincs közvetlen veszély, vagy nincs forgalmi akadály a közúti baleset után, a tűzoltók csak térítés ellenében járnak el.
A helyszínen elmondjuk, hogy a jogszabály szerint ez nem tartozik a kötelességeik közé, és csak térítés ellenében végezhetjük el - tette hozzá a Fővárosi Tűzoltóság parancsnoka.
Bende Péter hozzátette: az összeget normatívák határozzák meg, a gépek és az emberek igénybe vételétől függően.
Ez a bevételek elenyésző részét teszi csak ki, a termek bérbeadásával együtt is csak évi 100 millió forintot hoz.