Elutasítja a közoktatási törvény tervezett módosítását a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, mert megítélése szerint az egyértelműen a közoktatás központi kiadásainak további csökkentését készíti elő.
Kerpen Gábor, az érdekképviselet elnöke azt mondta: a tervezetből az olvasható ki, hogy a kormány minden szakmai érvet félresöpörve csupán a konvergencia-program végrehajtását tartja szem előtt, éves szinten 34 milliárd forintos megtakarítással számolva.
A PDSZ vezetője hozzátette: a szakszervezet számításai alapján ez több mint 11 ezer pedagógus állásának megszűnését jelentené.
Kerpen Gábor szólt arról is, hogy eddig csaknem 40 ezer aláírást gyűjtöttek össze a kötelező óraszámok szeptemberi emelése ellen.