Megkezdődött a koalíciós egyeztetés az egészségügyi reformról

InfoRádió / MTI
2007. május 6. 12:32
Megkezdődött a koalíciós egyeztetés vasárnap a Fejér megyei Lovasberényben; az MSZP és az SZDSZ vezetői elsősorban az egészségügy és a biztosítási rendszer átalakításával foglalkoznak, de a következő fél év menetrendjéről is egyeztetnek.

Az MTI információi szerint az egészségügyi modellváltásról és az egészségügyi reform folytatásáról először szakértői, majd koalíciós szintű, szűk körű egyeztetést tartanak. Az SZDSZ, az MSZP és az Államreform Bizottság is vitt javaslatokat az egyeztetésre.

A résztvevők reggel kilenc órától folyamatosan érkeztek Lovasberénybe. A Gyurcsány Ferenc kormányfőt szállító gépkocsi nem sokkal fél tíz előtt gördült a Miniszterelnökség Üdülő és Továbbképző Központjának bejárata elé. Kóka János, az SZDSZ elnöke 11 óra előtt néhány perccel érkezett meg.