Az államfőnek is az ausztriai folyószennyezéséről panaszkodtak

Infostart
2007. május 5. 17:44
A Fertőhanság Nemzeti Park és környékének poblémáiról is tárgyalt az államfő a térségbeli települések polgármestereivel.

A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az InfoRádióban elmondta: Sólyom László célja az volt, hogy első kézből tájékozódjon a Nyugat-Dunántúl természetvédelmi és idegenforgalmi helyzetéről.

Kumin Ferenc közölte: az államfő jövő vasárnap indul a januárban kezdődött Értékőrző Tájak és Emberek Magyarországon című országjáró sorozatának második állomására: a Fertőhanság Nemzeti Parkba, illetve az Õrségbe.

Szólt arról is, hogy a térségbeli polgármesterek az eredmények mellett arról tájékoztatták Sólyom Lászlót, hogy a legnagyobb probláma a Rába és más folyók Ausztriából származó szennyezése, valamint az, hogy az észak-déli teherforgalom jelentős része a magyarországi 86-os útra terelődött az osztrák autópályákról.