Sírba viszi a magyar férfiakat a túl sok munka

Infostart
2007. április 30. 09:50
Jelentősen több 40-69 év közötti magyar férfi halt meg tavalyelőtt, mint 45 évvel korábban, aminek a legfőbb oka a munkahelyi stressz - írja a Népszabadság. Lapszemle.

A Népszabadság felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon 11 ezernél is több férfi halt meg 2005-ben, mint 1960-ban a 40-69 éves korosztályból, jelentős hányaduk munkahelyi stressz okozta megbetegedés következtében.

Ez európai összehasonlításban is rendkívül magas - mondta a lapnak Kopp Mária, a SOTE Magatartás-tudományi Intézetének igazgatója. Vizsgálataik szerint a férfiak esetében a bizonytalan munkahely, a kiszámíthatatlanság a legsúlyosabb veszélyeztető faktor.

Az aktív férfiak korosztályában egyébként is megfigyelhető, hogy súlyos kockázati tényező a túl sok munka, főleg, ha a hét végén is dolgozni kell, valamint az is, ha alacsony a családi jövedelem.

A munkaadóknak is érdekük, hogy javuljon ez a helyzet, ezért kezdeményezett tárgyalásokat a Munkástanácsok a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek között.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a gimnáziumok rangsorát a budapesti Fazekas vezeti, amelynek csaknem összes végzős diákját felvették valamelyik felsőoktatási intézménybe.

A felsőoktatásban az "élvezető" továbbra is az ELTE, ebbe az intézménybe szeretnének a legtöbben bejutni - derült ki az Országos Felvételi Információs Központ legfrissebb felvételi statisztikájából.

A szakközépiskolák közül az első helyen a szintén fővárosi Puskás Tivadar Szakközépiskola áll, ahonnan a diákok több mint 86 százaléka bekerült valamelyik felsőoktatási intézménybe.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1. (Herczeg Zsolt összeállítása)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2. (Herczeg Zsolt összeállítása)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást