Májustól emelkednek a helyközi autóbusz viteldíjak

Infostart
2007. április 29. 15:43
Május elsejétől négy százalékkal emelkednek a helyközi autóbusz viteldíjak - mondta az InfoRádiónak Fajcsák Lajos, a Volánbusz kereskedelmi és forgalmi igazgatója. Hozzátette, hogy a tarifák emelkedése mellett a kedvezmények mértéke is változik.

Négy százalékkel emelkednek május elsejétől a Volán társaságok viteldíjai - közölte Fajcsák Lajos. A Volánbusz kereskedelmi és forgalmi igazgatója kiemelte: a módosítás valamennyi bérletet érinti.

A diákkedvezmény is változik - mondta Fajcsák Lajos. Kifejtette: A bérleteknél a 86 százalékos kedvezmény helyett az általános és középiskolások 90, az egyetemisták 67,5 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe, míg a jegyeknél a jelenlegi 67,5 százalékos kedvezmény 50 százalékosra csökken.

Módosulnak a távolsághatárok is - közölte a Volánbusz kereskedelmi és forgalmi igazgatója. Hangsúlyozta, hogy ötven kilométerig öt, azon fölül tíz kilométerenkénti megosztást vezetnek be.

Májustól azonosak lesznek a MÁV és a Volán tarifái - tette hozzá Fajcsák Lajos.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást