Pontyból tenyésztenek a legtöbbet Magyarországon

InfoRádió / MTI
2007. április 26. 17:58
Nemzeti Halászati Program készül - jelentette be a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa ügyvezető elnöke. Orosz Sándor közölte: cél az, hogy a magyar haltermelés belátható időn belül fellendüljön.

A Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa ügyvezető elnöke közölte: a Halászati és Öntözési Kutatóintézet munkatársai most dolgozzák ki azokat a feltételeket, amely nyomán Magyarországon is ösztönözhető a haltenyésztés növelése.

Ez Orosz Sándor szerint elsősorban a termelés fellendítéséhez szükséges halastavi beruházások és a közösségi marketingtámogatás anyagi forrásainak biztosítását foglalja magába.

Az ügyvezető elnök közlése szerint ma egy hektár halas tó létesítéséhez átlagosan 6 millió forint szükséges. Magyarországon évente mintegy 23 ezer tonna halat tenyésztenek az utóbbi időben.

A halak kétharmada ponty, 11 százaléka busa, 11 százaléka afrikai harcsa, 4 százaléka amur és mintegy 1 százaléka harcsa.

A magyarországi haltermelés éves árbevétele 12-14 milliárd forint.