Elhunyt Madaras József színművész

Infostart
2007. április 24. 15:34
Elhunyt Madaras József, Kossuth-díjas színmuvész. Emlékezetes filmje volt A ménesgazda, a 80 huszár és a Kántor című televíziós sorozat.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész a pilisi Máriahalom községben, egy magánpanzióban élt, már egy éve. Madaras Józsefet a szobájában, az asztalra borulva találta kedden délelőtt a panzió igazgatónője - mondta el az MTI-nek Tóth Hermina, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének munkatársa.

Madaras József 1958-ban végzett a Színművészeti Főiskolán. Egy-egy évig a Győri Kisfaludy Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, majd a Déryné Színház társulatának tagja volt, 1966-ig a Thália Színházban játszott.

Emlékezetes filmje volt A ménesgazda, a 80 huszár és a Kántor című televíziós sorozat.

Tagja volt a Nemzeti Színház, és a Mafilm társulatának. 1992-ben súlyos koponyasérülése után hónapokig kómában volt, majd 8 év alatt újra tanult járni és beszélni

2001-től kisebb szerepeket is elvállalt. Legutóbb az Oscar-díjas Szabó István Rokonok című filmjében szerepelt.

Madaras József 70 éves volt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nekrológ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Törõcsik Mari
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást