ÁSZ: erősíteni kell a pénzügyi kormányzat hitelességét

InfoRádió / MTI
2007. április 24. 11:35
A pénzügyi kormányzat hitelességének megerősítéséről és a tervezés javításáról beszélt az Országgyűlésben az Állami Számvevőszék elnöke. Kovács Árpád a szervezet tavalyi munkájáról készített beszámolót ismertette.

A számvevőszék elnöke azt mondta: a közpénzügyek rendezetlensége, valamint a költségvetés hiánya az évtized közepére olyan szintet ért el, ami már hátráltatta a stabilizációt, a reformokat és a gazdasági versenyképesség erősítését.

Kovács Árpád hangsúlyozta: ilyen körülmények között egyre erősebbé válik az igény a költségvetési felelősség és a fegyelem erősítésére.

A számvevőszéknek mint az Országgyűlés pénzügyi ellenőrző szervezetének fő törekvése a közpénzekkel és a közvagyonnal való gazdálkodás elszámoltathatóságának, átláthatóságának erősítése - közölte.