Első fokú engedély a Tubesre

InfoRádió / MTI
2007. április 21. 19:36
Kiadta a honvédelmi tárca a Tubes-hegyre tervezett lokátorállomás telepítéséről szóló első fokú építési engedélyt.

Az első fokú határozat a kézhezvételtől számított tizenötödik nap után válik jogerőssé, ha ez idő alatt senki nem él fellebbezéssel.

A tárca illetékes osztálya az érintett szakhatóságok mellett értesítette Pécs Megyei Jogú Város, a Civilek a Mecsekért Mozgalom és a Védegylet egyesületének képviselőjét is.

A minisztérium szerint a szakhatóságok nem tettek olyan észrevételt, amely gátolná a beruházás megvalósítását.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2005 novemberében jelentette be, hogy a kormány a Pécs melletti Tubesre javasolja telepíteni az eredetileg a Zengőre tervezett radart.

Az idén márciusban civil kezdeményezésre megtartott helyi népszavazás érvénytelen lett, ugyanakkor a szavazók többsége elutasította a radar megépítését.

Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője a népszavazás után azt jelentette be, hogy a kormánydöntés után beadják az építési engedély iránti kérelmét az illetékes szakhatóságnak.

A pécsi közgyűlés március 22-i rendkívüli ülésén nem szavazta meg, hogy változtatási tilalmat rendeljenek el a katonai radar építési helyszínére.