A hódmezővásárhelyi kórház megállapította, hogy nem ők hibáztak

Infostart
2007. április 12. 19:02
A hódmezővásárhelyi kórházban az elhunyt mindszenti betegen elvégzett kórbonctani vizsgálat kimutatta, hogy a halál oka és a hódmezővásárhelyi kórházban végzett ellátás között semmiféle összefüggés nincs.

Elkészült a kórbonctani jegyzőkönyv az elhunyt mindszenti beteg ügyében, melynek alapján kimondható, hogy a halál oka és a hódmezővásárhelyi kórházban végzett ellátás között semmiféle összefüggés nincs - jelentette be Hódmezővásárhely polgármestere.

Lázár János sajtótájékoztatón közölte: a vásárhelyi kórház orvosát és az intézmény vezetését nem terheli felelősség. A halál okáról személyiségi jogokra hivatkozva nem árultak el információt, de annyit elmondtak, hogy a hódmezővásárhelyi kórházban végzett boncolás során megállapították: nem szívroham miatt hunyt el a 67 éves férfi.

A fideszes városvezető arra kéri az ÁNTSZ és az Egészségbiztosítási Felügyelet vezetőjét, hogy ha úgy gondolják, hogy a vásárhelyi kórházban hiba történt, akkor még csütörtökön, de legkésőbb pénteken tegyenek feljelentést akár az egészségügyi intézmény, akár az érintett orvos ellen, és ne sározzák a vásárhelyi kórházat és az orvost tovább vádaskodásaikkal.Nem tüdőembólia és nem szívinfarktus okozta annak a mindszenti férfinak a halálát, aki április 6-án hunyt el két Csongrád megyei kórház között félúton egy mentőautóban - áll a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház által készített kórbonctani jegyzőkönyvben.

Kallai Árpád főigazgató az InfoRádiónak elmondta: nem találtak olyan morfológiai eltérést, amely a hirtelen halált megmagyarázná.

A hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház főigazgatója kifejtette: rá kívántak mutatni azokra az ellentmondásokra és a hibákra, amelyek hozzájárultak a férfi halálához.

Példaként említette, hogy Mindszentről miért Hódmezővásárhelyre, és miért nem Szentesre szállították a férfit, ha tudták, hogy korábban ott kezelték. A főigazgató hozzátette: ha a mentős nem ítélte stabil állapotúnak a férfit, miért vett fel még egy beteget a mentőbe szállításra.

A sürgősségi osztályon aznap szolgálatot teljesítő orvos a jogszabályoknak megfelelően járt el, és talán ez volt a legnagyobb baj - hangsúlyozta Kallai Árpád.

A főigazgató kiemelte: a doktornővel szemben semmilyen munkaügyi eljárás nem indul, tovább dolgozhat az intézményben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kallai Árpád, a hódmezõvásárhelyi Erzsébet Kórház fõigazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást