Göncz elégedett a magyarigazolványokkal

InfoRádió / MTI
2007. április 10. 09:28
A külügyminiszter szerint jól működik a magyarigazolványok rendszere, ezért felesleges a dokumentumokat ötévenként megújítani. Göncz Kinga a Magyar Televízió reggeli műsorában azt mondta: az igénylések üteme mára lelassult, a rendszerhez pedig csak pozitívumok kötődnek.

A külügyi tárca vezetője arról is beszélt, hogy eddig mindössze néhány ezret adtak ki a nemzeti vízumból, ami - szerinte - elsősorban a Kárpátalján, illetve a Vajdaságban élő magyarok számára lesz fontos, ha Magyarország csatlakozik a schengeni térséghez.

Göncz Kinga emlékeztetett: az uniónak eleinte voltak fenntartásai, de végül elfogadta a nemzeti vízumot.

A kormány a múlt héten döntött úgy, hogy a jövőben korlátlan ideig lesznek érvényesek az eredetileg 5 évre szóló magyarigazolványok. A változásokhoz törvénymódosításra van szükség.