Pénteken is káosz lehet Ferihegyen

Infostart
2007. április 6. 05:46
Pénteken is járattörlésekre kell számítani a Ferihegyi repülőtér 2-es terminálján - mondta a repülőgépeket kiszolgáló Celebi Kft. ügyvezető igazgatója. Limburger Lóránd hozzátette, az egyes terminálon megpróbálják útnak indítani a repülők többségét. A Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete pénteken is folytatja a sztrájkot. Csorba Attila elnöke kiemelte: arra várnak, hogy a munkáltató leüljön velük tárgyalni. Csütörtökön három légitársaság hat járatát kellett törölni.

Pénteken is folytatja az eredménytelen bértárgyalások miatt kezdett sztrájkot a földi kiszolgálókat képviselő Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete - mondta el az InfoRádiónak Csorba Attila. A munkabeszüntetés szombat délután fél háromig tart.

A szervezet elnöke kifejtette, hogy csütörtökön nem tudtak tárgyalni a munkáltatóval, noha ezt az igényüket a munkabeszüntetés kezdete előtt már négy órával jelezték.

Csomagrakodás helyett tárgyalni kellene?

Nem akarták, hogy az utasok ilyen helyzetbe kerüljenek- tette hozzá.

Mindent megtesznek, hogy pénteken létrejöjjön a tárgyalás a Celebi képviselőivel, hiszen a szakszervezet a megállapodásban érdekelt - emelte ki Csorba Attila.

A szakszervezeti elnök hozzátette, hogy a csomagrakodás helyett a cég vezetőinek a tárgyalással kellene foglalkozniuk, és megoldást találni a problémára.Messze vannak az álláspontok

A dolgozók 25 százalékos béremelési követeléssel kezdtek, majd 20, végül 15 százalékra módosították az igényüket - mondta el az InfoRádiónak a Ferihegyi repülőtéren a gépeket kiszolgáló Celebi Kft. ügyvezető igazgatója.

Limburger Lóránd közölte: ezzel szemben a cég 4 százalékos alapbéremelést és 3 százalékos teljesítmény-bónuszt ajánlott, valamint azt, hogy a dolgozókat határozatlan idejű állományba helyezik át.

Már mindent felajánlottak

Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy jelenleg nem tárgyalnak a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetével, de ez bármikor folytatódhat. Limburger Lóránd szerint a társaság mindent felajánlott a lehetőségekhez képest.

A 2-es terminálon törölték a járatok jelentős részét, és pénteken is erre lehet számítani - emelte ki a Celebi Kft. ügyvezető igazgatója.

Limburger Lóránd hozzátette: a Ferihegy 1-es terminálon a cég mindent megtesz a gépek kiszolgálására, és bár jelentős késések mellett, de fennmaradhat a forgalom.
Hat járatot töröltek csütörtökön

A korábban várt több mint 100 járat helyett összesen három légitársaság hat járatát kellett törölni csütörtökön a földi kiszolgálók sztrájkja miatt.

Szollár Domokos, a Budapesti Airport szóvivője elmondta, hogy a portugál TAP, az easyJet és a Lufthansa törölt járatain kívül a többi járat, ha késve is, de elindult. A légitársaságok többsége saját személyzettel oldotta meg a földi kiszolgálást - tette hozzá.

A munkabeszüntetés miatt egyetlen utas sem ragadt a Ferihegyi repülőtéren éjszakára - közölte a szóvivő.

Csak kézipoggyásszal utazzanak!

A sztrájk nem érinti a Malév és a SkyEurope járatait, mivel a két légitársaságnak saját földi kiszolgálói vannak, és nem érinti a Malév szerződéses partnereit sem.

A Budapest Airport azt kéri az utasoktól, hogy ha tehetik csak kézipoggyásszal utazzanak, további információért pedig forduljanak a légitársaságokhoz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Limburger Lóránd
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Csorba Attila
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást