Kóka ül Molnár székébe

Infostart
2007. április 6. 12:21
Egyelőre Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter helyettesíti az új tárcavezető munkába állásáig a pénteki hatállyal lemondott Molnár Lajos egészségügyi minisztert - közölte a Kormányszóvivői Iroda.

Az államtitkár irányít, a gazdasági miniszter pedig rendeletet adhat ki az Egészségügyi Minisztériumban. Az első hallásra kissé kusza helyzet azután állt elő, hogy szerdán lemondott Molnár Lajos tárcavezető.

Akkor Horváth Ágnes államtitkár bízták meg a szervezet irányításával, amíg nem lesz új miniszter. Pénteken azonban a kormányszóvivői iroda közleményben tudatta: Kóka János, a gazdasági tárca vezetője helyettesíti a lemondott minisztert.

Horváth Ágnes az InfoRádió kérdésére, hogy akkor most ki irányít, leszögezte: a megkezdett reformok zavartalanul folytatódnak.

Az államtitkár nem beszélt arról, hogy ki lehet a következő miniszter, mindössze azt mondta: az SZDSZ feladata jelöltet állítani. Arra a kérdésre, hogy kapott-e fölkérést és elvállalná-e a tárcavezetői posztot, Horváth Ágnes megismételte: a szabaddemokratáknak kell dönteniük.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán fogadta el április 6-ai hatállyal Molnár Lajos, az SZDSZ által a kormányba delegált egészségügyi miniszter lemondását. Molnár Lajos lemondását azzal indokolta, hogy nem tudta elfogadni a több-biztosítós rendszer kialakításának halogatását.

Molnár Lajos utódját a koalíciós szerződés alapján az SZDSZ jelöli. Kóka János, a párt elnöke csütörtökön közölte: abban bízik, hogy napokon belül kiválasztható az utód, de az is elképzelhető, hogy egy-két hétig eltart a megfelelő személy kiválasztása.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást