Még idén boldog lehet II. János Pál

Infostart
2007. április 2. 16:03
Halálának második évfordulóján, hétfőn zárul le II. János Pál boldoggá avatási eljárásának első szakasza. A váci megyéspüspök az InfoRádiónak elmondta, még az idén boldoggá avathatják az előző pápát, annak pedig megerősítése lehet egy későbbi szentté avatási folyamat.

Az előírás szerint először össze kell gyűjteni azokat a dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy II. János Pál hiteles keresztény életet élt - mondta az InfoRádióban a váci megyéspüspök.

Beer Miklós hozzátette: az adatgyűjtés szakasza lezárult, ezt éppen a pápa halálának második évfordulójára időzítették.

Orvosi vizsgálatokkal bizonyítják

II. János Pál esetében a neki tulajdonított csoda - miszerint egy francia nővért kigyógyított a Parkinson-kórból - csak megerősíti azt, amit már eddig is tudtunk, és ami az életrajzából, tanítványainak, kortársainak, barátainak beszámolóiból kiderül - közölte a megyéspüspök.

A csoda bebizonyítása folyamán egy orvoscsoport vizsgálja meg a nővér orvosi zárójelentéseit, és összevetik a gyógyulás előtti és utáni állapotot is - fűzte hozzá.

Beer Miklós szerint hamarosan végezhetnek a bizonyítási eljárással, és elképzelhető, hogy még az idén boldoggá avatják II. János Pált.

Előbb boldog, aztán szent

A váci megyéspüspök elmondta: meglehetősen ritka, hogy valakinek a boldoggá avatási folyamata a kánonjogban előírtaknál korábban meginduljon, az utóbbi időben calcuttai Teréz anyán kívül rendkívüli eljárással nem történt ilyesmi.

A boldoggá avatás utáni következő lépcsőfok a szentté avatás, ezt pedig újabb vizsgálat előzi meg, amely azonban már csak megerősítése a boldoggá avatásnak - közölte Beer Miklós.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást