Már tervezik, milyen legyen a kormányzati negyed

Infostart
2007. március 30. 21:57
Megalakult a kormányzati negyed építését ellenőrző, úgynevezett projekt monitoring bizottság. Az, hogy a milyen pénzügyi-jogi modell alapján valósítják meg a beruházást következő hetekben dől el - mondta Beleznay Éva fővárosi főpítész, a testület tagja.

Jelenleg 19 jelentkező van a kormányzati negyed felépítésével kapcsolatos tervpályázatra, ennek körülbelül harmada külföldi érdekeltségű - mondta az InfoRádiónak a fővárosi főépítész.

A tervpályázat mellett folyik a megvalósítást biztosító jogi és pénzügyi konstrukció kidolgozása, az erről szóló beszámolót már megkapta a projekt monitoring bizottság - tette hozzá Beleznay Éva.

Amennyiben elkészülnek a tervek, a projektet előkészítő csoport a kormány elé tárja azt, vagyis végső soron a kabinet dönt a finanszírozási konstrukcióról - közölte a szakértő.

Valószínűleg nem lesznek toronyházak

Beleznay Éva elmondta: arról még nem egyeztettek, hogy épülnek-e majd toronyházak a kormányzati negyedben, a jelenlegi szabályozás, azonban nem is tenné ezt lehetővé, a pályázati kiírásban azonban nem szerepelt, hogy a tiltanák azokat.

A főépítész azonban úgy véli, hogy a Nyugati pályaudvar épülete mögé, közvetlenül a világörökségi terület mentén nem várható, hogy a pályázók toronyházakat terveznének.

Amennyiben mégis érkeznek ilyen tervek, a bírálóbizottság szakmai szempontok alapján értékeli azokat, majd dönt a kérdésben - közölte a fővárosi főépítész.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást