Mindent a március 15-i eseményekől - percről-percre, képekkel

InfoRádió / MTI
2007. március 16. 00:09
Este 10 órára a rendőrség feloszlatta a Roosevelt téren összegyűlt több száz fős tömeget. A rendőrség visszavonult, a Kossuth térre vezető utcákat sorfallal zárták el. A rendbontásokban öt rendőr és egy civil sérült meg, egyikük sem súlyosan.

0.04

A rendőrség ura volt a csütörtök este kialakult helyzetnek - mondta Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője éjfélkor.

A szóvivő elmondta, hogy a csütörtöki rendbontásokkal összefüggésben legkevesebb 36 személy ellen indult szabálysértési eljárás, elsősorban garázdaság miatt.

23.10
Tüntetők verekedtek össze egymással a Blaha Lujza téren, az egyik verekedő sérüléseit a mentőknek kellett ellátniuk - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.

A láthatóan alkohol befolyás alatt álló fiatalok között
amiatt támadt vita, hogy felgyújtsanak-e vagy sem még egy
szemeteskukát. A szóváltás elfajult, a vitatkozók vasrudakkal estek egymásnak. Az egyik verekedő sérüléseit az időközben kihívott mentők látták el.

Nem sokkal korábban néhány tüntetőt lefújtak könnygázzal a
rendőrök a Blaha Lujza téri aluljáróban.

A BKV felszólította az aluljáróban tartózkodókat - tüntetőket és utasokat -, hogy hagyják el az aluljáró területét.

A Fővárosi Közterület-fenntartó tucatnyi gépkocsival kezdte meg
a Nagykörút takarítását a Blaha Lujza tér és az Oktogon közti
szakaszon.

22:55
Az Astoriától az Erzsébet híd felé szorították ki a tüntetőket a rendőrök, miközben az autóforgalom folyamatos volt a Kossuth Lajos utcában. A főként fiatalokból álló 100-200 fős csoport nagy része a környező utcákba menekült, a Ferenciek terén kevesebb mint száz ember maradt. A rendőrök az akció után visszavonultak. A rendbontás gyakorlatilag véget ért.

A Deák téren a mentők elláttak egy férfit, aki a fején sérült meg. A férfi, akit kórházba szállítottak, az MTI tudósítójának elmondta: egy rendőr vágta fejbe gumibottal. A sérült férfi azt mondta, hogy ő semmit nem csinált.

22:25
Az ORFK szóvivője az InfoRádióban elmondta: az egyetlen súlyosabban sérült rendőrnek összevarrták az arcán lévő sebét, majd visszatért a szolgálatba.

Garamvölgyi László emlékeztetett arra, hogy a Március 15. téren történteket leszámítva este fél hétig nem volt szükség rendőri intézkedésre. Ekkor kezdődtek a randalírozások, amelynek során 50-150 ember különböző helyszíneken követett el bűncselekményeket, támadott rendőröket egyebek mellett parittyából kilőtt vasgolyókkal és utcakövekkel. Emellett barikádokat építettek és gyújtottak fel.

Az ORFK szóvivője hangsúlyozta: a rendőrök vízágyút és könnygázt alkalmaztak, gumilövedékeket nem használnak.

Budaházy György elfogásáról azt mondta: ez spontán akció volt, a Deák téren egy rendőrjárőr igazoltatta a parókát és sötét szemüveget viselő férfit.

22:17
Gyakorlatilag feloszlatták a rendőrök a Roosevelt téren összegyűlt több száz fős tömeget. A rendőrség visszavonult, a Kossuth térre vezető utcákat sorfallal zárták el. A Dohány utcából, az Astoria és a Deák tér környékéről is kiszorították a rendbontókat.

22:04
A Civil Jogász Bizottság által meghívott külföldi megfigyelők példásan szervezett Fidesz-nagygyűlésről és az embereket provokálni akaró rendőrökről beszéltek. A Hazatérés templomában Reto Nause, a svájci Keresztény Néppárt főtitkára úgy fogalmazott, hogy a Fidesz rendezői kiválóan megoldották a kétszázezer főt megmozgató nagygyűlés feladatait. Hervé Lavenir de Buffon, a négytagú megfigyelő bizottság másik tagja a magyar kormányt bírálta: szerinte ma Magyarországon konkrét hazugságokkal kell szembenézni, a kormány megtévesztette a saját állampolgárait. "Nagyon remélem azt, hogy az Európai Unió határozottan fog fellépni a magyarországi eseményekkel szemben" - jelentette ki.

22:01
Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a rendőrség több tucat rendbontót állított elő. Garamvölgyi László szerint a rendbontók között olyanok is vannak, akik az őszi zavargásokban is részt vettek. A szóvivő közölte: a rendbontók jól szervezettek, jól kommunikálnak egymással és láthatóan meg akarják osztani a rendőri erőket.

21:45
Mintegy harminc tüntetőt szorítanak ki lassan a rendőrök az Alkotmány utcából - jelentette az MTI tudósítója. Néhány ember koszorúzni akart a kordonokkal elzárt Kossuth Lajos téren. A rendőrök többször távozásra szólították fel a tüntetőket.

21:38
Négy rendőr sérült meg eddig a március 15-i rendbontásokban, ám közülük hárman már vissza is tértek szolgálati helyükre - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál hozzátette: a mentők teljes készenlétben állnak.Részletekért kattintson!

21:19
Tolólapos teherautókkal eltolták a tüntetők által állított barikádokat a rendőrök az Andrássy úton, majd elindultak az Deák tér irányába. Az Erzsébet térre szorult tüntető tömeg a Kossuth térre akar menni.

21:12
Az Erzsébet téren gyülekezik a tömeg, amely az Andrássy út

legelején több kukát is felborogatott és felgyújtott. A rendőrség az Andrássy úton és a Bajcsy-Zsilinszky úton is felsorakozott.

21:06
Lebontották a második fabarikádot is - értesült az index.hu, a rendőrök most a Deák térig kergetik a tömeget. Körülbelül ezer tüntető gyülekezik a Andrássy-Bajcsy-Zsilinszky sarkon.

21:02
Gyurcsány Ferenc és a kormány lemondását követelte mintegy háromszáz tüntető az MSZP pécsi irodája előtt csütörtök este. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte tüntetés fáklyákkal felvonuló, nemzetiszínű és árpádsávos zászlókat lengető résztvevői a miniszterelnököt gyalázó jelszavakat skandálták. A helyszínt mintegy félszáz rendőr biztosította, akik az épületet már órákkal a tüntetés előtt kordonnal vették körül.

20:56
A tolólapos járművel lebontották az egyik barikádot az Andrássy úton - írta az Index.

20:54
Lezárták a rendőrök a Blaha Lujza teret, illetve a Deák tér egy részét. A rendőrök folyamatosan használják a könnygázgránátokat.

20:50

Folyamatosan építik a barikádokat az Opera környékén, szemeteskukákból, virágládákból, padokból és állványdarabokból. A HírTV szerint egy tolólappal felszerelt teherautó halad az Andrássy úton. A Blaha Lujza tér felé folyamatosan vízágyúkkal oszlatják a tömeget a Nagykörúton. A vízben a kék festék mellett csípős, ecetszerű anyag is van.

20:46

Az InfoRádió tudósítója úgy értesült, hogy a rendbontók feltörtek egy vadászboltot. Később kiderült, hogy a közelben robbanó könnygázgránátok miatt jelzett az üzlet rendőrségre bekötött riasztója.

20:42
Az MTI tudósítójának beszámolója szerint a lángok olyan magasak, hogy az Andrássy úti fákat is veszélyeztetik. Az egyik barikádot a rendőrök vízágyúval eloltották.

20:38

Az Index információi szerint két barikádot is építettek az Operánál, kidöntöttek két telefonfülkét is, és az út közepére tolták azokat. Az egyik barikád lángol. A Kossuth térre rendőrök érkeztek.

20:35
A rendőrség törvényesen, szakszerűen, de határozottan lép fel a gyülekezési törvény hatálya alá eső, ám nem bejelentett rendezvény résztvevőivel szemben - közölte Jármy Tibor, a BRFK szóvivője.

20:33
A tüntetők több parkoló gépkocsi ablakát is betörték. Egy könnygázgránát egy étterembe csapódott be, ahonnét az ott vacsorázók kimenekültek. A rendőrök gumibotozták a tüntetőket, több embert letepertek a földre.

20:28
A távirati iroda jelentése szerint egy fehér autóból szórólapot osztogatnak, amely arra szólítja fel az embereket, hogy menjenek a Kossuth térre. Az Oktogon kiürült, de a Nagykörúton több helyen is kukák égnek, tűzoltók érkeztek a helyszínre. A távirati iroda munkatársa több tüntetőnél baseballütőt, vasdorongot látott. A 4-es és a 6-os villamos nem közlekedik.

20:26
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint 1848 nem az utca, hanem a törvényhozás forradalma volt. A kormányfő a Művészetek Palotájában elmondott beszédében kiemelte: ami akkor történelmileg felülmúlhatatlan volt, az március 15-re már készen állt.Részletek itt!

20:25

A tömeg kisebb részekre szakadt, kisebb részük a Deák tér felé tart, több ezren a Nagykörúton mennek tovább. A Blaha Lujza téren a villamossíneken vonulnak a gyalogosok, a közelben van néhány motoros is. Az Andrássy úton a volt Balettintézet állványzatát lebontották, és felgyújtották, egyben barikádot építve a faanyagból.

20:15
Az Oktogon közelében lévő a rendbontók egy része üveggel dobálja a rendőröket, kukákat borogatnak, és fel is nyújtották azokat. Padokat is vonszoltak a közelbe, megpróbálnak barikádokat építeni - jelentette az InfoRádió tudósítója. Az égő kukákat vízágyúval oltják.

20:10
Miután az Oktogont kiürítette a rendőrség, a tüntetők egy részét az Eötvös utcába szorítíották, egy másik része a Blaha Lujza tér felé hátrál a Nagykörúton.

20:00
Vízágyúval oszlat a rendőrség az Oktogonnál, a tömeg hátrál. A rendőrök gyorsan haladnak előre, könnygázt is használnak. A teret hermetikusan lezárták.

19:50
Az Oktogonnál bizonytalan a helyzet, a tüntetők több százan vannak, a rendőrök egyelőre passzívak.


Az Oktogon pár perccel 20 óra előtt (forrás: hírTV)


19:46

A Terror Házánál összegyűlt és a Hősök terére szorított tömeget feloszlatták a rendőrök, akik most vissza indulnak az Oktogon irányába.

19:31

A Nemzeti Múzeumtól induló tüntetők már az Oktogonnál vannak, a távirati iroda jelentése szerint a rendőrök nem állították meg a tömeget az Oktogonnál, így a tüntetők tovább tudtak haladni a Terror Háza Múzeum irányába. A rendőrsorfal az Eötvös utcánál sorakozott föl. A Nagykörúton egy részén nem lehet közlekedni.

19:27
Megindult az egyik vízágyú, a rendőri sorfal elkezdte kiszorítani a tömeget. Lebontották a kordont.

19:26
A Bajza utca - Andrássy út kereszteződésében kordont húztak fel a rendőrök. A barikád egyik oldalán a rendőrök, másik oldalán a tüntetők állnak, egyelőre senki sem mozdul. Közben három vízágyú érkezett.

19:24
A pár évvel ezelőtt felújított Andrássy úton kockaköveket szednek fel a tüntetők és a rendőröket dobálják.

19:22
A Bajza utca - Andrássy út kereszteződésében megállt a sor, elindultak a rendőrök.

19:20
A rendőrök lezárták az Astoriánál a Rákóczi utat, a tömeg a Deák tér felé tart.

19:19
Az InfoRádió információi szerint a Hősök terénél lezárták az Andrássy utat, a mellékutcákba szorítanák a rendőrök a tömeget. A rendőrök mögött négy mikrobusz, hat teherautó és két rabszállító halad.

19:16
A taxisok nem tudnak behajtani az Andrássy út környékére, mert a teljes területet lezárták.

19:15
A Szív utca-Andrássy út kereszteződését elhagyták a rendőrök, akik a Hősök tere felé szorítják a tömeget. Az Andrássy út mindegyik mellékutcáját rendőrsorfallal lezárták - jelenti az InfoRádió helyszíni tudósítója, aki a Vörösmarty utcában rekedt. A rendőrség újfajta paprikasprayt használ. Közben az Astoriáról egy mintegy 1000 fős csoport közelít az Andrássy út felé.

19:10

Az Aradi utca felé tart a többezer tüntető, a motorosok az Oktogonnál vannak.

19:05
Könnygázt és paprikaspray-t vetettek be a rendőrök a Vörösmarty

utcánál a Terror Háza Múzeum elől kiszorított tömeggel szemben, miután a tüntetők kövekkel és üvegekkel kezdték dobálni őket. Az Izabella utcánál egy építkezésről építkezési anyagot hordtak ki az Andrássy út közepére a tüntetők. A tüntetők az Izabella és az Andrássy út sarkán rátámadtak az újságírókra, köztük az MTI tudósítójára is. Néhány fotósnak összetörték a fényképezőgépét.

18:58

Az InfoRádió tudósítójának jelentése szerint paprikaspray-t is használnak a rendőrök, a szer erősebbnek tűnik a korábban alkalmazottnál. A tüntetők folyamatosan hátrálnak a Hősök tere irányába. Az önmagukat Goj Motorosnak nevező csoport elindult az Andrássy út irányába, így nem kizárt, hogy a rendőrök két tűz, két csapat közé kerülnek.

18:53

Megindultak a rendőrök az Andrássy úton, a tüntetők folyamatosan hátrálnak a Hősök tere irányába. Száz méter lehet a tüntetők és a rendőrök között.

18:48
Megkezdték a motorok bőgetését a Múzeum körúton a Gój Motorosok. Az Andrássy úton, az Oktogonnál a rendőrök felszólítottak mindenkit, hogy hagyják el a helyszínt. Az úttesten lévők hátrálnak a Hősök tere irányába, egyesek a rendőröket dobálják. Előzőleg, este fél hét körül több száz rendőr érkezett csapatszállító autóbuszokkal és teherautókkal az Oktogonhoz.

18:38

Elhagyták a Fidesz nagygyűlésének helyszínét a résztvevők, megkezdték a hangosítás szétszerelését. Negyed hét előtt pár rerccel a rendezők a járdára terelték a gyalogosokat. Az Erzsébet hídon és a környező utakon lassan megindul a forgalom.

18:36
A rendőrség előállította P. Tamást, aki a távirati iroda és az Index szerint is azonos a Tomcat néven ismertté vált férfival. Jármy Tibor, a BRFK szóvivője azt mondta: délután olyan bejelentést kaptak, miszerint P. Tamás szervezte a Március 15. téren a rendbontást. Jármy Tibor közölte: P. Tamást garázdaság miatt állították elő. A távirati tudósítója azt látta, hogy Tomcat egy európai uniós zászlót gyújtott meg, majd távozott a térről.

18:31

Az Aradi utcánál, a Terror Háza környékén mintegy 2-300 ember gyülekezik, akik saját bevallásuk szerint is ott voltak az MTV ostrománál - jelenti az InfoRádió tudósítója a helyszínről. A gyülekezők próbálják eltakarni az arcukat, és - mint mondják - le akarják győzni a rendőröket. Az Andrássy úton teljesen megszűnt a forgalom, mert elállták az utat. Az Aradi utcába szeretnének bejutni, hogy "kiszabadítsák" a nap folyamán letartóztatott Budaházy Györgyöt, de az utca teljesen le van zárva. A Csengery utca elején 30-40 rendőr posztol.

18:23
A Múzeum körúton, a Nemzeti Múzeum előtt több tucat motoros bőgeti a motort, mintegy kétezer ember várakozik, és "Gyurcsány, takarodj" jelszavakat skandál.

17:52
Fémkordonnal lezárta a rendőrség a Nemzeti Nyomozó Iroda épületét, ahová az elfogott Budaházy Györgyöt szállították. Az Andrássy úton kisebb csoportokban két-háromszáz ember vonul a Nemzeti Nyomozó Iroda épületének irányába. Az Astoriánál egy babakocsiba helyezett hangszóró segítségével buzdították a Fidesz nagygyűléséről távozó embereket, hogy menjenek az Aradi utcához "kiszabadítani Budaházy Györgyöt".

17:20
A szabadság magyar híveit ma sem sikerült megfélemlíteni, a hatalom provokációja ellenére ismét összegyűltünk - jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz március 15-i rendezvényén az Erzsébet hídnál. "Nem


Mintegy 200 ezer ember volt a Fidesz megemlékezésén (fotó: InfoRádió - Litauszky Balázs) (képgaléria)

hunyászkodunk meg az új arisztokraták előtt" - jelentette ki a Fidesz elnöke, hozzátéve: "a mai hatalom élen jár az állam lezüllesztésében, ezeréves bástyákat támad, pártcélokra használja a rendőrséget, a törvények felé helyezi magát". Orbán Viktor szerint "minden világos elme látja, hogy a hatalom a végzete felé masírozik. Egyetlen országot sem lehet büntetlenül tönkretenni, éllovasból sereghajtóvá tenni". Az ellenzéki párt vezetője hangsúlyozta: felelni kell a törvénytelenül eltitkolt adatokért, a nemzetgazdaság tönkretételéért.Részletek a Fidesz-gyűlésről itt!

17:08
Ne hagyjuk, hogy puccsal kacérkodók megdönthessék a demokráciát - ez volt a Nagy Imre Társaság nyilatkozatának lényege, amelyet Donáth Ferenc ismertetett a szervezet március 15-i megemlékezésén. Magyar László író szerint 2006. október 23-án puccsal akartak megdönteni egy törvényes, demokratikusan megválasztott kormányt.

16:54
Az értés szándéka köti össze az újságírót és a politikust - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a Szabad Sajtó Díjak átadásán Budapesten. A Szabad Sajtó Alapítvány idei díjait Inotai Edit, a Népszabadság berlini tudósítója, Horváth Sándor, a Győri Koktél főszerkesztője, Klemm József, a Pro Media Újságíró Iskola igazgatója és Szále László, a Magyar Hírlap volt rovatvezetője kapta.

16:40
Az MSZP frakcióvezetője közleményben szólított fel az ünnep és a botrány közötti választásra. Lendvai Ildikó szerint "úgy tűnik, hogy a hivatásos ünneprontók ismét rárontottak az ünnepre", utalva a Március 15. téren történtekre, Demszky Gábor főpolgármester beszédének megzavarására.

16:38
A Fidesz európai parlamenti képviselője, Schöpflin György a szabadság eszmeisége köré szőtte gondolatait. Sok vajúdás kellett a félelemmentes hatalomgyakorláshoz - hangsúlyozta a politikus. "Önmagában nem elég a zsarnokokat elkergetni, az emberek is alkotó elemei a demokráciának" - jelentette ki Schöpflin György a Fidesz nagygyűlésén.

16:30
"Csak a meggyőződésemet, a szeretetemet és a hitemet hoztam el Önöknek. Legyenek bátrak és a szabadság győzedelmeskedik. Isten áldja Magyarországot!" - hangsúlyozta a Fidesz nagygyűlésén elmondott beszédében Vytautas Landsbergis volt litván miniszterelnök.

16:25
Helyteleníti Pokorni Zoltán, hogy megzavarták Demszky Gábor főpolgármester ünnepi beszédét a Március 15. téren. A Fidesz alelnöke szerint példamutatással lehet nyugalmat teremteni Magyarországon.

16:19
Fodor Gábor, az SZDSZ elnökjelöltje szerint szégyenteljes, hogy az árpádsávos zászlókkal, tojásokkal, kövekkel és palackokkal felfegyverkezett kisebbség megzavarta a Fővárosi Önkormányzat megemlékezését a Március 15. téren.

16:15

Befejeződött a MIÉP nagygyűlése a budapesti Hősök terén. Csurka István, a párt elnöke szerint a kormány a reformokkal nem csak pénzbehajtást végez, hanem "tudatos népirtást" folytat, és ki akarja ölni a nemzeti öntudatot a magyarokból. Csurka István arra kérte hallgatóságát, hogy minél többen írják alá az előrehozott választásokat követelő íveket.

16:12
Mintegy kétszázan vettek részt a - korábban a Kossuth téren tüntetőkből alakult - Magyar Nemzeti Bizottság 2006 március 15-ei megemlékezésén a budai Várban.

16:00
Délután négy órakor a Himnusz eléneklésével megkezdődött a Fidesz rendezvénye az Erzsébet híd pesti oldalán, amelyre a távirati iroda becslése szerint mintegy 200 ezer ember gyűlt össze. Az elsőként felszólaló Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke kijelentette: nincsenek örökké tartó hazugságok.

15:42
Az országgyűlés elnöke szerint "tragikus, hogy ide jutott ez az ország". Szili Katalin annak kapcsán nyilatkozott a távirati irodának, hogy Demszky Gábor ünnepi beszédét többen megzavarták. A főpolgármesterre beszéde közben valóságos "tojászápor zúdult", amelytől fekete öltönyt viselő biztonsági emberek fekete automata esernyőkkel védték, egy eset kivételével sikerrel. A házelnök közölte: "a példátlan esemény után" reméli, hogy "mindenki magába fog szállni".

15:30
Fél órával a Fidesz március 15-i rendezvényének 16 órai kezdete előtt gyakorlatilag megtelt az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Szabadsajtó út torkolatánál lévő terület, de a Ferenciek terét és a Kossuth Lajos utca elejét is megtöltik az eseményre folyamatosan érkező tömeg.

14:57
Két rendőr megsérült, amikor autójuk összeütközött egy szabályosan haladó személygépkocsival és felborult a XIII. kerületi Lehel úton. A rendőrök a Váci úton haladtak autójukkal, amikor intézkedni szerettek volna és a megkülönböztető jelzést bekapcsolva megfordultak a Váci úton.

14:40
Március 15. a nemzet egységét fejezi ki - mondta Sólyom László államfő az Országházban tartott díjátadó ünnepségen. A köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére Kossuth- és Széchenyi-díjakat, továbbá a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit nyújtotta át. Ünnepi köszöntőjében az államfő örömét fejezte ki amiatt, hogy március tizenötödikét több országban, mégis a magyar nemzet egységének keretein belül ünneplik. Részletek itt!

14: 31
A brit BBC hírportálja is beszámolt a magyar nemzeti ünnep körülményeiről. A cikk (melyet itt eredetiben elolvashat) emlékeztet az október 23-i zavargásokra is. Részletekért kattintson!

14:08
A Hősök terére folyamatosan érkeznek az érdeklődők, a tér fele egyelőre szellősen telt meg - jelentette az InfoRádió tudósítója a MIÉP-megemlékezés helyszínéről. A műsorvezető szerint rövidre tervezik a március 15-i megemlékezést, mert tovább mennének a város többi pontjára - közölte a műsorvezető. A párt Borsod-megyei elnöke beszámolt a Március 15-i téri dobálásról és Demszky Gábor beszédéről - ironikus formában, ami nagy derültséget okozott.

13:37
A köztársasági elnök csütörtök kora délután ellátogatott A szabadság 12 pontja című rendezvényre a Lánchídra, ahonnan gyalog ment a Parlamentbe. Sólyom Lászlónak a történelmi játszóház egy-egy állomásán a Landerer és Heckenast Nyomda által kinyomtatott Nemzeti dal egy példányát nyújtották át, illetve egy kokárdát tűztek ki a zakójára.

13:30
Biztonsági emberek fekete automata esernyőkkel védték a


Esernyőkkel védték Demszky Gábort (forrás: MTV) (képgaléria)

szenvedélyes beszédet mondó főpolgármestert a bedobálóktól a főváros hivatalos március 15-i ünnepségén a Március 15. téren.

Demszky Gábor "sehonnai bitangoknak" nevezte azokat, akik paradicsommal, tojással, dudával, kereplővel érvelnek.

A főpolgármester külön köszöntötte az ellenzék megjelent képviselőit, és megköszönte, hogy jelenlétükkel a kormánypártok képviselői mellett megtisztelik a szabadságról szóló ünnepet. Részletekért kattintson ide!

13:15
Közösen ünnepeltek a pátok és civil szervezetek Szombathelyen. Annak ellenére, hogy a Fidesz szombathelyi szervezete hétfőn még sajtótájékoztatón tiltakozott a szónok személye, Czeglédy Csaba, a város szocialista alpolgármestere ellen, az ünnepi beszéd alatt nem történt rendzavarás, később valamennyi parlamenti és több parlamenten kívüli párt helyi képviselői együtt koszorúzták meg Petőfi Sándor szobrát.

13:10
Ezúttal is közös volt az ünnep Miskolcon, az ünneplők között ott volt a város szocialista polgármestere és a Fidesz országos alelnöke is. Káli Sándor, Miskolc polgármestere azt mondta: a város ereje most is, miként 1848-ban erkölcsi tartásában és sokszínűségében rejlett, rejlik.

13:03
Több mint ezren vettek részt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 159. évfordulóján tartott megemlékezésen Kecskeméten, ahol gimnazisták ünnepi műsora után Zombor Gábor polgármester mondott beszédet. Kecskemét fideszes polgármestere a város főterén, a Kossuth-szobor előtt mondott beszédében kiemelte, hogy március 15-e a magyarság életében jelképpé lett, "a kivívott szabadság megőrzésének szimbóluma".

12:57
A Március 15. tér egy részét a 13 órakor kezdődő fővárosi ünnepséget megelőzően árpádsávos zászlókat lobogató, fekete ruhás emberek töltötték meg - jelentette az MTI tudósítója. Az ünnepség idejére kordonnal zárták le a Petőfi-szobor mögötti területet a Régiposta utcáig. A környező Galamb utcát végig rendőrségi teherautók és autóbuszok töltötték meg. A rendőrök a nyílt utcán öltötték fel golyóálló mellényeiket, és itt vették fel pajzsaikat, illetve lábszárvédőiket.

12:55
Az 1848-ban tapasztalt közös akaratról beszélt csütörtökön a nemzeti ünnep alkalmából Szentesen az MDF elnöke. Dávid Ibolya szerint akkor egyet akart a magyarság: testvériesebbé, igazságosabbá tenni a hazát. Részletek itt!

12:10
Gyurcsány Ferenc a Bródy Sándor utca irányában hagyta el a Nemzeti Múzeumnál rendezett ünnepség helyszínét, ahol a tömeg feltorlódott a Bródy Sándor utca és a Múzeum körút sarkán felállított kordonnál. A tüntetők a Petőfi szoborhoz indultak, a Ferenciek terénél vannak, a Kossuth Lajos utca forgalma megbénult. A hangulat a bekiabálásoktól eltekintve békés, összetűzés nem történt.

12:01
A kormány elleni összefogás szükségességét hangsúlyozta a nemzeti ünnepen tartott megemlékezésen Debrecen fideszes polgármestere. Kósa Lajos szerint Magyarországnak most rossz kormánya van, amely katasztrófába viszi az országot, ezért össze kell fogni ellene.
11:48
Bem József szobránál emlékezett az 1848-49-es forradalomra az SZDSZ ifjúsági szervezete, az Új Generáció Budapesten. A tucatnyi fiatal liberális politikus és a megjelent néhány szimpatizáns a budai Bem József téren teljes nyugalomban, egy rendőrautó biztosítása mellett helyezte el a szervezet koszorúját. Beszédet nem mondtak, ellentüntetők nem jelentek meg a helyszínen.

11:39
Garázdaság és rongálás vétsége miatt eljárást indított a rendőrség az ellen a fiatalember ellen, aki csütörtök hajnalban a Kálvin téren a forgalomkorlátozó kordonokat az út közepére dobta és autók motorháztetőjén ugrált - közölte a rendőrség. A 23 éves fiatalembert hajnali fél egy körül a helyszínen járőrök fogták el, és előállították a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra.

11:35
Együtt ünnepeltek a pártok és a civil szervezetek képviselői az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján Szegeden. Az ünnepi beszédet Lékó Péter nemzetközi sakknagymester, a város díszpolgára mondta. Részletek itt!

11:24
Kossuth Lajos szobra helyett a tér körüli kordonhoz helyezett el virágokat az Új Demokratikus Koalíció nevű párt két ügyvivője azt követően, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem adott engedélyt nekik arra, hogy bemenjenek a térre. Molnár Tamás ügyvivő példátlannak nevezte, hogy nem mehetett a szoborhoz, Bégány Attila, az ÚDK másik ügyvivője pedig bejelentette: minden pénteken 15 percet fognak térdepelni a Kossuth téren, egészen addig, amíg a rendőrség le nem bontja a kordont.

11:10
Mintegy 15 ezer ember gyűlt össze a nemzeti ünnep délelőttjén a Magyar Nemzeti Múzeumnál rendezendő ünnepségen, melyen megjelent Gyurcsány Ferenc kormányfő, Szili Katalin házelnök, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság és Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Az ünnepséget fütyülések, bekiabálások tarkították. Részletekért kattintson!

10:47

Kora délelőttig rendőri intézkedés nem történt, rendben zajlanak a március 15-i megemlékezések Budapesten és vidéken - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Részletek!

10:40
A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) vezetői a nemzeti ünnep reggelén, csütörtökön megkoszorúzták Budapesten, a Március 15. téren Petőfi Sándor szobrát.

10:03
Gróf Batthyány Lajos pályafutását, emberi és politikai nagyságát

idézte fel ünnepi beszédében Holló József altábornagy a budapesti Batthyány-örökmécsesnél.

09:10
A Parlament előtti zászlófelvonással és Kossuth Lajos szobrának megkoszorúzásával megkezdődött a március 15-ei ünnepségsorozat. Budapesten erős készültség van, a Kossuth téri hivatalos ünnepségeken rendzavarás nem történt, hangos sípszót lehetett hallani.

07: 57
Lopás miatt indult eljárás egy húszéves fiatalember ellen, aki csütörtök hajnalban ellopott egy nemzetszínű lobogót az Erzsébet hídról - közölte a rendőrség.