Nézze meg, hogy várja a rendőrség az ünneplőket március 15-én!

Infostart
2007. március 9. 15:09
Lőfegyvert nem, gumilövedéket viszont használhatnak a rendőrök március 15-én - mondta el az országos rendőrfőkapitány az InfoRádiónak. Bene László közölte: minden intézkedő rendőrön lesz azonosítószám és jelvény, és hozzátette: ő a felelős a nemzeti ünnep országos biztosításáért.
- Mi változhat a rendőrök fellépésben tavaly őszhöz képest?

- A korábbiakhoz képest az eszközöket tekintve nincsenek alapvető változások, de mint minden rendőrség, mi is feldolgoztuk ennek az időszaknak a tapasztalatait, ennek eredményeként az alkalmazott taktikai elemekben, valamint az eszközök felhasználási gyakorlatában bizonyos változtatásokat eszközöltünk. Például a mindenkit érdeklő gumilövedék esetében ez azt jelenti, hogy csak a biztosítás parancsnokának engedélyével vethető be, abban az esetben, ha felfegyverkezett tömeggel állunk szemben, és olyan felfegyverkezett személy található a tömegben, akinek a magatartásából világosan megállapítható, hogy közvetlen és azonnali veszélyt jelent a műveletben résztvevő rendőri állomány biztonságára.

- Ez lehet akár egy sörösüveg vagy egy kő is, az is felfegyverkezett embernek minősül, aki mondjuk egy üveget vagy egy követ dob a rendőrök felé?

- Minden olyan eszköz annak minősül, amivel testi sérülést lehet okozni.

- Milyen szabályok vonatkoznak a rendőrök azonosítására, amivel korábban volt probléma? Lesz azonosító jelvény a rendőrökön?

- Minden rendőrön lesz azonosító jelvény, majdnem azt kell mondanom, hogy többszörösen is. Viselik majd a jelvényt, ezen kívül a bevetési számot a bevetési zubbony mellrészére hímeztettük. Ezenkívül mindenkinek a sisakján is lesz azonosító szám.

- Kik felelnek a nagyobb rendezvényekért Budapesten? Két olyan rendezvény lesz, amire nagyobb létszámú tömeget várnak.

- Az állami rendezvények biztosításának helyszíni parancsnoka a köztársasági őrezred vezetője, Szabó Ferenc tábornok. A Fidesz rendezvényének helyszíni parancsnoka Nagyjuhák István, de ott tartózkodik majd Tóth László ezredes, a BRFK közbiztonsági igazgatója is. A szervezőkkel történt megbeszélés alapján az ő egyik képviselőjük is ezen a ponton tartózkodik majd, azonnal tudnak majd véleményt és információt cserélni.

{{keretes_cim}}

A parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke szerint az országos rendőrfőkapitány közvetetten beismerte, hogy nem volt jogszerű a rendőrök október 23-i fellépése. Balog Zoltán az InfoRádiónak elmondta, több változást üdvözölnek, de a gumilövedékek használatát be kellett volna tiltani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Balog Zoltán fideszes képviselõ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást