Hazugságvizsgálatot tartanak a móri mészárlás ügyében

Infostart
2007. március 9. 13:47
Hazugságvizsgálatnak vetik alá a móri bankrablással meggyanúsított W. Róbertet - erősítette meg az InfoRádiónak a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője. A szakértő szerint nincs esély arra, hogy a poligráfos készüléket becsapják.

A poligráfos vizsgálat részleteiről Horváczy Emese nem beszélt. A Magyar Hírlap Csizner Zoltán alezredesre hivatkozva azt írta: a többórás procedúrán kizárólag a gyanúsított és a kérdéseket feltevő pszichológus szakember lehet jelen.

Sem az ügyvéd, sem pedig nyomozó nem zavarhatja a vizsgálat menetét, nem befolyásolhatja a gyanúsított válaszait, reakcióit.

Lichy József, W. Róbert ügyvédje a Magyar Hírlapban emlékeztetett arra, hogy a bűntett két új gyanúsítottja eltérően adta elő a bankfiókban történteket.

Védence saját magát és társát, N. Lászlót jelölte meg a bűntett elkövetőjeként, N. László viszont azt állítja, hogy volt velük egy harmadik férfi, és ő ölte meg a nyolc embert.

Az ügyvéd a lapnak azt mondta, a poligráfos vizsgálat kérdéssorát vélhetően úgy állították össze, hogy számos egyéb részlet mellett választ kapjanak arra: ketten vagy hárman hajtották-e végre a bűncselekményt.

Lichy szerint védence szavahihetőségét nagyban erősítené, ha sikerrel zárulna a vizsgálat, vagyis nem érnék hazugságon a szakemberek. Ez esetben egy majdani szembesítéskor is nagyobb súllyal esne latba az állítása.

Az MTI megkeresésére Jano Christopher, a másik móri gyanúsított védője azt mondta: valószínűsíti, hogy N. Lászlót is alávetik majd a hazugságvizsgálatnak a későbbiekben a nyomozók, ám ennek időpontjáról nem tud.

A Nemzeti Nyomozó Iroda február közepén jelentette be, hogy a 2002. május 9-én történt, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablással W. Róbertet és N. Lászlót gyanúsítják.
Minden bizonnyal átverhetetlen

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egészségügyi osztályának vezetője az InfoRádiónak elmondta: a magyar rendőrség körülbelül 30 éve használ poligráfos vizsgálatot a feltételezett elkövetőknél.

Balogh Sándor közölte: poligráfos vizsgálat során a test működési paramétereit, a légzést, a keringést, a mozgást és a bőrellenállást figyeli a vizsgálatot végző szakember.

A szakértő úgy véli, fel lehet készülni a hazugságvizsgálatra, hiszen lehet például a légzést úgy befolyásolni, hogy annak paraméterei ne változzanak akkor sem, ha a megfigyelt személy hazudik.

Becsapni a készüléket azonban igen nehéz, hiszen egyszerre öt dologra kell összpontosítani, ami szinte lehetetlen - jelentette ki Balogh Sándor.

A poligráfos vizsgálatnál rendkívül fontos, hogy a szakember megfelelő kérdéseket tegyen fel.

Ha jól van felépítve a kérdéssorozat, akkor a készüléket nem tudják átverni - tette hozzá a szakértő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Balogh Sándor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást