Az önkormányzatok között egyetértés van, a parlamentben nincs

Infostart
2007. március 8. 13:07
A kormány-önkormányzatok egyeztető fórum csütörtöki ülésén az önkormányzati rendszer reformjának alapvető kérdéseit vitatja meg.

Az önkormányzati átalakítás egyik legnagyobb sikere a kistérségek átalakítása volt - fogalmazott Lamperth Mónika a kormány-önkormányzatok egyezető fórum csütörtöki ülésén. A miniszter hozzátette: nagy előrelépésként értékeli, hogy négy fő kérdésben sikerült megegyezniük.

Eszerint a minisztérium által benyújtott vitaanyag részletein egy tizennégy fős szakmai munkacsoport dolgozik majd tovább, amely hét kormányzati és hét önkormányzati delegáltból áll majd.

Abban is egyetértés volt az önkormányzai szövetségek és a kormány között, hogy az átalakítás legfontosabb célja a jobb színvonalú közellátás megteremtése. Elsőként meg kell határozni a korányzati és az önkormányzati feladatokat, hatásköröket és csak utána lehet a részletekről tárgyalni.

Arról is megállapodtak, hogy szorgalmazzák a kistérségek megerősítését. Ennek a mikéntjéről még eltérőek az álláspontok, hogy valóban törvényi szabályozásra van-e szükség, még vita tárgya.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke elmondta: valóban jelentős előrelépések történtek az elmúlt időszakban, az egyeztető fórum létrejötte is ezek közé tartozik. Ennek előnye, hogy míg a képviselők nem tudnak dűlőre jutni ezekben a kérdésekben, hiszen kétharmados törvényekről van szó, a fórum résztvevői kompromisszumkészek, és ugyanazt akarják: a közszolgáltatások javítását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást