Nyílt levélben fordulnak az egészségügyi miniszterhez a szakorvosképzés tervezett átalakítása miatt az orvosi egyetemek hallgatói. A budapesti, a debreceni, a pécsi és a szegedi intézményben működő hallgatói önkormányzatok vezetői azt kérik Molnár Lajostól, hogy ne szüntessék meg a rezidensképzés állami támogatását. A tárca jelezte: még tart az egyeztetés az ügyben.
Az orvostanhallgatók szerint az előterjesztés elfogadása az orvosok elvándorlásához és a képzés színvonalának csökkenéséhez vezet.
A diákok hangsúlyozzák, hogy a szakorvosjelöltek szakmaválasztását nem elsősorban az anyagi érdek motiválja, és jelezték azt is, hogy készek egyeztetni az ügyben.
Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára korábban azt mondta: a rezidensképzés finanszírozásának átalakításával azt szeretnék elérni, hogy többen válasszanak olyan szakterületet, amelyből hiány van Magyarországon.
Az államtitkár hozzátette: arról nincs döntés, hogy a népszerűnek számító szakorvosok tanulmányait milyen rendszerben támogatják majd.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag