Hétvégén külön fizetni kell majd a kollégiumért?

Infostart
2007. február 27. 16:29
Tavasszal várhatóan ismét módosul a közoktatási törvény - derült ki azon az egyeztetésen, amelyen az SZDSZ kivételével valamennyi parlamenti párt jelen volt. A tervezett változtatások között szerepel az is, hogy a hétvégén a kollégiumban maradó diákoktól térítési díjat kérnének.

Alighanem módosul majd tavasszal a közoktatási törvény- hangzott el azon az egyeztetésen, melyen az SZDSZ kivételével valamennyi parlamenti párt képviselői megjelentek.

Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője azt mondta: az oktatási tárca koncepciója érintené a pedagógusok óraszámát, a diákok utazását, miként szerepel benne az is, hogy a hét végén a kollégiumokban esetleg térítési díjakat szedjenek a tanulóktól.

Tatai-Tóth András, az egyeztetést kezdeményező szocialista politikus erre reagálva azt mondta, hogy az MSZP által nem minden elemében támogatott anyagról van szó.

A pedagógusok óraszámához nem kívánnak hozzányúlni, miként a hátrányos helyzetű diákoktól sem kérnének a hét végén térítési díjat, ha ott maradnak a kollégiumban.

Az egyeztetések a tervek szerint tovább folytatódnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást