Combinók: most a rosszul szigetelt vezetékek okoztak hibákat

Infostart
2007. február 27. 13:51
Az utasok csizmájáról a Combino forgózsámolyába csorgó víz okozott műszaki hibát egy rosszul szigetelt vezetéknél, ezért kellett kivonni a forgalomból négy villamosszerelvényt hétfőn - derült ki a vizsgálatból. A javítást a Siemens hétfőig az összes villamosnál garanciában elvégzi.

Négy Combino villamos központi egysége jelzett hibát a tegnapi esős időjárásban, ezért a szerelvényeket lecserélték, így forgalmi akadály nem keletkezett - mondta az InfoRádiónak a BKV forgalmi igazgatója.

A villamosok működőképesek maradtak, de a hiba kivizsgálásának idejére a Remizbe állították őket - tette hozzá Antal Mihály.

A víz okozta a hibát

Az elvégzett vizsgálatok azt mutatták, hogy az utasok cipőjéről a forgózsámolyba került víz okozott hibát egy rosszul szigetelt vezetéknél, ezért a rendszer két Combino villamos esetében azt érzékelte, hogy a szerelvény ajtajai nyitva állnak - közölte az InfoRádióban a BKV kommunikációs igazgatója.

Azt még nem állapították meg, hogy a másik két szerelvény miért hibásodott meg, de valószínű, hogy azoknál is ugyanez volt a probléma - jelentette ki Regőczi Miklós.

Hozzátette: a gyártó Siemens a hibát garanciális javítás keretében, plusz költségek nélkül hétfő reggelig valamennyi villamoson kijavítja.

A kommunikációs igazgató elmondta: a korábbi, kevésbé csapadékos időszakban nem jöhettek elő ezek a hibák.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Regõczi Miklós
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást