Eltemették a meggyilkolt házaspárt

InfoRádió / MTI
2007. február 10. 17:51
A meggyilkolt Prikkel házaspártól a mezőszilasi református temetőben szombaton vettek végső búcsút családtagjaik, rokonaik, barátaik, munkatársaik és a falubeliek.

Az ökumenikus gyászszertartás keretében a ravatalnál - a 43 éves Prikkel Tamás, valamint felesége hamvait rejtő két koporsó előtt - a református, a sírhelynél a katolikus egyház szertartása szerint búcsúztak a bűncselekmény áldozatává vált házaspártól.

A gyászszertartásra sokan érkeztek az ország távoli vidékeiről is. A sírkerthez vezető út két oldalát, több száz méteren foglalták el a gépkocsik.

A mezőszilasi házaspár tavaly december 29-én este tűnt el - a család nagy értékű terepjárójával együtt - azután, hogy egy falubeli adósukhoz indultak.

Mivel az adatok és a körülmények bűncselekményt valószínűsítettek, a rendőrség már másnap nagy erővel kezdte meg a felkutatásukat.

Kiégett autójukat január 4-én találták meg a Mezőszilassal szomszédos Igar község határában, egy rejtett völgykatlanban, az utastérben - mint azt a DNS-vizsgálat igazolta - a házaspár csontjaival.

Az ügyben hat embert helyeztek előzetes letartóztatásba. Háromnak - köztük a házaspárnak jelentős összeggel tartozó 25 éves N. Józsefnek és 54 éves édesapjának, valamint egy harmadik férfinak - a nyomozási bíró meghosszabbította az előzetes fogva tartását, három gyanúsítottnál megszüntette az előzetes letartóztatást és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

A rendőrség tucatnyi szakértő bevonásával és egy 15 fős csoporttal folytatja a nyomozást.