Gyurcsány: több mint káros a Fidesz fellépése

Infostart
2007. február 2. 14:01
A miniszterelnök szerint meg kell őrizni a rendet. Gyurcsány Ferenc a házelnökkel való találkozója után azt mondta: az országgyűlési képviselőknek különösen vigyázniuk kell azzal, hogy mit cselekszenek, mert az általuk mutatott példa ragadós lehet.

A kormányfő ezt annak kacsán mondta, hogy a Fidesz parlamenti frakciója péntek délelőtt lebontotta a Parlament körül lévő kordont, amelyet a rendőrség helyezett ki csaknem 100 nappal ezelőtt, amikor műveleti területté nyilvánította a teret.

"Rendkívül sajnálatosnak és károsnak gondolom, ha valaki rendőrségi intézkedéssel szemben lép fel" - mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint az ország erejét az adja hogy közintézményeit közbizalom veszi körül, és az a közös feltételezés, hogy jogszerűen működnek.

"Ezt gondoljuk mindannyian, egészen addig, amíg jogerős bírósági döntés ki nem mondja az ellenkezőjét" - hangsúlyozta a kormányfő.

Hozzátette: egyetlen állampolgár sem teheti meg, hogy a rendőrségi fellépéssel szemben próbálja meg akaratát érvényesíteni.

Épp ezért, több mint káros, ha a parlamenti képviselők nyíltan, demonstratív módon, az önbíráskodás látszatát keltve a rendőrségi intézkedéssel szemben lépnek fel - mondta a miniszterelnök.

"Minden állampolgártól azt kell kérni, hogy tartsa be a rendet, a normákat, a képviselőket pedig emlékeztetni kell arra, hogy amit ők tesznek, az ragadós példa" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor, a Fidesz elnökének tájékoztatójából
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást