Már csak két megyében nem született bérmegállapodás, így holnap a Körös-, és a Kunság Volán szolgáltatási területén lehet sztrájk - közölte a Közúti Közlekedési Szakszervezet alelnöke.
Valenta György az érdekvédelmi szervezet elnökségi ülése után elmondta: 5,5-8 százalék közötti keresetfejlesztésről egyeztek meg a munkáltatókkal. A 24 közlekedési társaságnak ez alapján kell megkötnie a helyi keresetnövelésről szóló egyezséget.
Korcsolayné Kovács Krisztina, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke szombaton közölte: hétfőn reggel 4 és 8 óra között nem közlekednek azoknak a volántársaságoknak a járatai, amelyek nem állapodtak meg a béremelés összegéről.