Herényi Károly szerint a kabinet - a többi új egészségügyi tárgyú törvényhez hasonlóan - nem egyeztetett kellő módon a szakmával a kórháztörvény előkészítésekor.
Az MDF frakcióvezetője elmondta: ismét az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert úgy gondolják, számos jogsértést követett el a jogszabály előkészítője.
Többek között nem tartotta be a jogalkotásról szóló törvény vonatkozó előírásait, nem egyeztetett a szakmai szervezetekkel, ráadásul olyan kevés időt adott a törvény elfogadása és hatályba lépése között, ami szinte lehetetlenné tette, hogy egy ilyen nagy rendszer átalakulásának feltételei biztosítottak legyenek.
Csáky András, párt egészségpolitikusa szerint törvény olyan drasztikusan csökkenti az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, amely már az alkotmánynak a vonatkozó egészséghez való jogot csorbítja.
A politikus szerint megkérdőjelezhető az ágyak elosztásában részt vevő Regionális Egészségügyi Tanácsok legitimitása is. Csáky András megismételte a korábbi érveket, mely szerint a testület nem működhet regionális alapon addig, amíg nincsenek régiók.