Már jóváhagytak több mint 800 ezer gázár-támogatási igényt

InfoRádió / MTI
2007. január 11. 13:50
Eddig 1 millió 720 ezren adtak be gázártámogatási kérelmet a Magyar Államkincstárhoz. A szervezet elnöke azt mondta: ez az elvben jogosultak 57,9 százaléka.

Katona Tamás közölte: a beérkezett és feldolgozott kérelmek egy százalékát utasították el, körülbelül minden negyedik kérelmet pedig hiánypótlásra küldtek vissza.

Eddig 1 millió 252 ezer igénylőlapot dolgoztak fel, 813 ezer támogatást jóváhagytak, miközben 8.884 igénylést elutasítottak - tette hozzá.

Veres János pénzügyminiszter azt mondta: akik pontosan kitöltötték az igénylőlapot, azok már a februári gázszámlával együtt megkapják a kompenzációt.

Közölte: tavaly 160 milliárd forint fordított gázártámogatásra a költségvetés, az idén erre a célra 117 milliárd forint áll rendelkezésre.
Az igénylőlapokat március végéig lehet beadni, a jogosultak januárig visszamenőlegesen kapják meg a kompenzációt.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást