Tovább emelkedett az Egészségbiztosítási Alap hiánya 2003 és 2006 között az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint. Ennek oka, hogy kevesebb a járulékfizető, miközben a lakosság nagyobb arányban veszi igénybe az egészségügyi ellátásokat, ráadásul néhány ellátás kiadása aránytalanul nőtt.
A hiány három év alatt több mint négyszeresére emelkedett, 2006-ban már elérte a 380 milliárd forintot.
Bihari Zsigmond, az Állami Számvevőszék munkatársa az InfoRádióban elmondta: a hiánynövekedés oka, hogy egyre kevesebb a befizető, míg egyre többen veszik igénybe az ellátást.
A bevételek 2002-ben még a kiadások 80 százalékát fedezték, 2005-ben már csak a 70 százalékát.
Az ÁSZ munkatársa szerint problémát jelent az is, hogy nincsenek megfelelő szakmai eljárások a finanszírozásra, valamint az is, hogy az alapkezelőnek nincs ráhatása a bevételekre.
Bihari Zsigmond ugyanakkor hozzátette: biztató, hogy a vizsgálat befejezte óta számos javaslat került a parlament elé az alap konszolidálására.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag