Január 8-án három budapesti fürdő rekonstrukciója kezdődik el, ezért a Gellért, a Lukács és a Széchenyi fürdő látogatói több változásra is számíthatnak, például kötény helyett fürdőruhát kell húzni.
Kis Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. létesítmény főmérnöke elmondta, hogy a 3 és fél milliárd forintos felújítási program másfél évig tart.
A felújítás alatt a fürdők végig üzemelni fognak, több helyen azonban az egynemű fürdőzés helyett koedukált részlegeket tartanak majd fenn.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag