Változások a büntető ügyekben

Infostart
2007. január 3. 14:17
Hatályba lépett a büntető ügyekben alkalmazható közvetítőkről szóló törvény. Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára elmondta: a szabályozástól a bíróságok tehermentesítését remélik.

2007. január 1-jétől hatályba lépett a közvetítői, azaz a mediátori tevékenységet, büntetőügyekben bevezető törvény, amelyet még decemberben szavazott meg az Országgyűlés.

A közvetítői tevékenység lényege, hogy enyhébb megítélésű bűncselekmények esetén a tettes mentesülhet a büntetés alól, ha megtéríti a sértett kárát, és így az megbocsát neki.

Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára elmondta: pontosan meghatározott bűncselekmények esetén alkalmazható a közvetítői tevékenység

Erre csak a bűncselekmények egy bizonyos köre alkalmas, az enyhébb megítélésű cselekmények. Az enyhébb megítélésű közlekedési, vagyon elleni, személy elleni bűncselekmények köre, de ez sem kevés, 111 tényállás.

Közvetítői eljárásra hivatalból csak a vádemelés előtt kerülhet sor. Az eljárás három alapelve: a résztvevők önkéntessége, méltóságuk és egymás iránti tiszteletük biztosítása, és a közvetítő pártatlansága.

Közvetítők eleinte pusztán hivatásos pártfogók lehetnek, ám jövőre már várhatóan ügyvédek is elvállalhatják a mediátor szerepét. Szükség is lesz rá, hiszen az uniós tapasztalatok alapján idén 600 esetre számít az igazságügyi tárca, a következő években azonban csaknem 4-5000 ügyre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást