Az MSZP választ vár: miért nem jó a jelöltjük?

Infostart
2007. január 3. 17:01
Az MSZP nem kapott kielégítő választ arra, miért nem felel meg Gy. Németh Erzsébet a főpolgármester-helyettesi posztra, és a napokban a fővárosi vezetésről szóló tárgyalások folytatását kezdeményezi - mondta el az MSZP-s Molnár Gyula.

Az SZDSZ-es Demszky Gábor októberben megvétózta a koalíciós partner tervét. December közepén választotta meg a közgyűlés városüzemeltetési főpolgármester-helyettesnek az MSZP-s Hagyó Miklóst, a másik két posztról a koalíciós partnereknek eddig nem sikerült megegyezniük.

Az MSZP a napokban a fővárosi vezetésről szóló tárgyalások újraindítását kezdeményezik a fővárosi szocialisták - mondta el az InfoRádiónak Molnár Gyula.

Az Magyar Szocialista Párt budapesti elnöke elmondta: minden megoldás érdekli őket, arra azonban továbbra is választ várnak, miért nem felel meg Demszky Gábornak Gy. Németh Erzsébet a főpolgármester-helyettesi posztra.

A tisztújítás utánig várnak


A közgyűlés és a bizottságok működőképesek, éppen ezért a szocialisták nem siettetik a döntést: akár megvárnák a két párt tisztújító közgyűléseit, amelyet az MSZP esetében februárban, az SZDSZ-nél pedig március végén tartanak majd.

Az új pártvezetés Molnár Gyula szerint nem fog majd beleszólni a döntésbe, hiszen amíg békésen folynak a tárgyalások, nincs szükség arra, hogy az országos politika állást foglaljon a kérdésben.

Az MSZP budapesti elnöke szerint az lenne a legjobb, ha a kérdést a fővároson belül tudnák rendezni, és a végső döntés a februári rendes közgyűlésen megszületne.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást