Lázár Ervin 1936-ban született Budapesten, de szülőföldjének a Tolna megyei Alsórácegrespusztát tekintette, ahol családjuk 1938 és 1951 között lakott. Édesapja ott volt intéző, majd a II. világháború után különböző állami gazdaságokban dolgozott. A pusztai kisközösség későbbi írásainak inspiráló élményeit adta. Olvasni még az iskola előtt megtanult, attól kezdve az irodalom, a könyvek szeretete meghatározó volt számára.
1946-1948-ban a fehérvári ciszterci gimnáziumban tanult, annak államosítása után a felsőrácegresi iskolába került, majd Sárszentlőrincen folytatta tanulmányait. 1950-ben a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tanult tovább.
1954-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán volt újságíró szakos hallgató, közben megkezdte újságírói pályafutását, 1961-ben az ELTE magyar szakán végzett.
Irodalmi pályafutás
Első novelláit 1958-ban a Jelenkor közölte. 1958-tól Pécsett a Dunántúli Napló, az Esti Pécsi Napló, a Jelenkor munkatársa. 1965 és 1971 között az Élet és Irodalom szerkesztője volt, 1971 óta szabadfoglalkozású író.
1989-től az Új Idők szerkesztőbizottságának tagja volt. 1989-1990-ben a Magyar Fórum főmunkatársa, majd dolgozott a Magyar Naplónál, a Pesti Hírlapnál és a Magyar Nemzetnél is, 1992-96 között a Hitel szerkesztője volt.
Jellegzetes műfaja a mesenovella. Sajátos hangú, nyelvi játékkal, humorral és szeretettel teli meséi a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt népszerűek lettek. Filmszerű stílusa miatt írásaiból számos rádiós, színpadi és filmes feldolgozás készült.
1973-ban jelent meg máig legnépszerűbb könyve, A hétfejű tündér, melyből színpadi adaptáció készült, 1981-ben megjelent Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét filmre vitték. Pályája kezdetétől ír felnőtteknek szóló elbeszéléseket is, egyetlen regénye, a groteszk hangvételű, A fehér tigris 1971-ben jelent meg.
Pályája során számos díjban, kitüntetésben részesült, a József Attila-díjat 1974-ben, a Kossuth-díjat 1996-ban kapta. 2005-ben Prima Primissima díjjal tüntették ki.
Az utolsó interjúk
Lázár Ervin tavaly decemberi és idén májusi, az InfoRádiónak adott interjúit az alábbi fájlok megnyitásával meghallgathatja, és akár le is töltheti.