Antal Attila, a BKV új vezérigazgatója biztos abban, hogy olyan munkakört talál elődjének a cégen belül, ami mind a BKV, mind Aba Botond számára megfelelő lesz. Az új vezető az InfoRádióban arról is beszélt, hogy mi lesz az első dolga, amint elfoglalja a vezérigazgatói széket.
A BKV új vezérigazgatója első, és legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy összevesse a terveket, elképzeléseket a BKV-ban található helyzettel. Antal Attila hozzátette: tudja, amit egy külső szakember tudhat, de a tényszámokkal még meg kell ismerkednie.
A béremelést kérő szakszervezeti vezetőkkel kapcsolatban az új vezérigazgató elmondta: kiemelt feladatként kezeli majd a tárgyalásokat.
Elődjével, Aba Botonddal nagyon jó szakmai viszonyban van, ezért Antal Attila biztos abban, hogy közösen olyan feladatot fognak találni elődje számára, ami a BKV-nak, és Aba Botondnak is megfelelő lesz.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag