Már hét gyanúsítottja van az illegális szemétlerakónak

Infostart
2006. december 19. 18:44
Már hét gyanúsítottja van a Németországból származó bálázott szemét illegális elhelyezése miatt indított nyomozásnak; az öt őrizetbe vett ember közül négy előzetes letartóztatását kezdeményezik holnap - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Mihályné Bornemisza Eleonóra az InfoRádióban elmondta: az ügyben gazdasági társaságok vezetői, képviselői a gyanúsítottak.

Részleteket nem kívánt mondani a sajtószóvivő, de azt megerősítette, hogy az ügyben érintett a Szinkron 99 Kft. is, amelynek a hírek szerint a kunbajai polgármester felesége az ügyvezetője.

Mihályné Bornemisza Eleonóra hozzátette: lakossági bejelentés alapján először Kiskunmajsán bukkantak rá a Németországból származó, bálákba rakott vegyes háztartási hulladékra.

A Bács-Kiskun megyében eddig felfedezett, csaknem 3 ezer bála döntő hányadát, több mint kétezret Kunbaján találták meg. A sajtószóvivő azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy mi lesz a bálák sorsa.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást