Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint túlságosan sokáig próbálták elhalasztani azt a szembenézést, amely nélkül az ország nem tehető kellően sikeressé és erőssé.
A Parlamentben napirend előtt elmondott félévértékelő beszédében a kormányfő kijelentette: el kívánja kenni a saját felelősségét, aki nem veszi tekintetbe azokat a kérdéseket, hogy a történtek miről szóltak: csak Magyarországról, vagy az egész térségről?
"A Tisztelt Házban erről nem szoktunk egyetérteni, ezért ne beszéljünk róla" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, aki szerint ma a tudás helyett a megújulás képessége értékelődik fel. "Minden megváltozott körülöttünk" - jelentette ki a kormányfő.
"Megpróbáltuk elhessegetni azt a vitát, hogy kinek mi a dolga. Úgy gondoltuk, hogy ha kell ez a rendszerváltásnak nevezett dolog, legyen meg, de őrizzük meg az 1990 előtti időszak biztonságát" - mondta Gyurcsány Ferenc.
A miniszterelnök elismerte: ha nem volt muszáj, nem feltétlenül szembesítette sem magát, sem másokat az új világ azon jellegzetességével, mely szerint "mi vagyunk felelősek önmagunkért".
"Mi magunk, a patkó innenső oldalán ülők az elmúlt 4-5 évben próbáltunk valamit visszahozni abból a világból, amikor az állam felelőssége überelte a polgárok felelősségét" - közölte a kormányfő.Gyurcsány Ferenc szerint szociális értelemben Magyarország szerette azt, ami 2002-2006 között történt. Szükség volt a fizetésemelésre, az életszínvonal emelésére, de hogy mindez ésszerű volt-e, az vita tárgya.
"Komoly gondok voltak a népszerű és az ésszerű összeegyeztetésével" - jelentette ki a miniszterelnök.
"Magyarország belenézett a szakadékba és azt mondta: abból nem kér.
A kormány politikájának meghatározó eleme a rend és a törvényesség, és a magyarok inkább azt akarják, mint azt, amit a riválisai kínálnak" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc
Hozzátette: "muszáj megköszönnöm Magyarországnak, hogy nem engedte, hogy elrontsák és elvegyék azt, amiért megküzdött. Nem kormánypártok és ellenzék között választott, hanem a sehova nem vezető nemzeti radikalizmus és a nemzeti progresszió között".
Az elmúlt öt hónap mély és átfogó változások sorozatát jelentette. Elindult egy hosszú folyamat, ami Magyarországot erős, felelős polgári demokráciává fogja tenni - mondta a miniszterelnök.
Reagálások
Navracsics Tibor (Fidesz) szerint az igazságtalan kormányzati politika miatt jövőre az ország kettészakadásának veszélye fenyeget. Részletek itt!
Dávid Ibolya (MDF) azt mondta: a kormány intézkedései miatt a középosztály válságban van, ezért tárgyalást kezdeményezett a miniszterelnökkel arról, hogy mi történt az elmúlt hat hónapban ezen társadalmi csoport érdekében.
A politikus emellett a kormányfő figyelmébe ajánlotta az MDF válságintézkedési csomagját, amely - mint mondta - a következő egy évben a középosztályt akarja helyzetbe hozni.
Semjén Zsolt (KDNP) azt mondta: ha továbbra is ebbe az irányba halad az ország hajója, akkor el fog süllyedni.
Lendvai Ildikó (MSZP) úgy fogalmazott: "többet bukdácsoltunk ezen az úton, talán több karcolást is okoztuk és a kaptunk is, mint ami elkerülhetetlen lett volna".
Kuncze Gábor (SZDSZ) azt mondta: valóban nehéz féléven vagyunk túl, és egy nehéz év előtt állunk.
Ugyanakkor hangsúlyozta: a nehéz hat hónap ellenére az SZDSZ büszke arra, hogy a koalíció részeként a reformok végigvitelében közreműködött.