Csak a nagyobb nyereség reményében lett bio a termék

Infostart
2006. december 18. 15:39
A M.E.G.A. Trade cégcsoporthoz köthető élelmiszerhamisítási botrány rámutat arra, hogy nemcsak a termelőkre, hanem a forgalmazókra is ki kell terjeszteni a bioélelmiszerek ellenőrzését.

Ezek a hamisított termékek nem voltak biotermékek - jelentette ki az InfoRádiónak adott interjúban Roszik Péter.

A Biokontroll Hungária Kht. ügyvezetője hozzátette: az európai jog kimondja, hogy egy biotermék csak akkor jelölhető, ha ellenőrzött rendszerben állítják elő és forgalmazzák.

A biotermék címkével jogtalanul jelölték az élelmiszereket, ugyanúgy, ahogy átírták a címkén a szavatosságot is - mondta Roszik Péter.

A cél nyilvánvalóan a nyerészkedés volt. A biotermékek értéke ugyanis lényegesen magasabb.

Másfél évvel ezelőtt a sok nyugat-európai visszaélés miatt született egy jogszabály, amelynek értelmében a forgalmazónak is be kell jelentkeznie az ellenőrzési rendszerbe, hogy az árú származását, és így "bio" minősítését is nyomon lehessen követni.

Nyilvánvaló, hogy aki ezt a terméket eladta, nem foglalkozott azzal, hogy a későbbiekben "bio"-ként jelölik-e, vagy nem - mondta Roszik Péter.

Hozzátette: a kiskereskedelmi cégnek meg kellett volna kérnie a forgalmazó tanúsítványát, hogy igazolja, valóban jogosult-e ilyen megjelölésű terméket forgalmazni. Ezzel kiszűrhető lett volna a visszaélés.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást