Ami a BKV új vezetőjére vár

Infostart
2006. december 16. 08:52
A BKV vezetésének el kell indítani a cég reformját, de ennek az árát nem háríthatja az utasokra, és nem szüntethet meg járatokat - ezt várja el a közlekedési társaság új vezetőjétől a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület.

A BKV menedzsmentjének távozását többször követelő civil szervezet szóvivője az InfoRádiónak azt mondta, hogy Aba Botond vezérigazgató távozása önmagában még nem old meg semmit.

Vitézy Dávid elmondta: a közlekedési vállalat adóssága soha nem volt még ilyen magas, 78 milliárd forint.

A cég vezetése és a szakszervezet közötti megromlott a viszony. Ráadásul a BKV az elmúlt években nem tudott egyetlen beruházást sem levezényelni botrányok nélkül.

Szerinte a közlekedési vállalat helyzete válságos, épp ezért nem lesz könnyű dolga az új vezetőnek.

A posztra a főváros Antal Attilát szánja, aki eddig a Nógrád Volánt irányította.

Vitézy Dávid azt mondta: Antal Attila eddigi munkahelyein bizonyított, de a BKV sokkal nagyobb szervezet, mint a Nógrád Volán, és a problémái is sokkal nagyobbak.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást