Böhm: kettős verseny lesz az SZDSZ elnöki tisztéért

Infostart
2006. december 9. 16:58
A jövő év tavaszára hívta össze az SZDSZ országos tanácsa a párt tisztújító küldöttgyűlését. A szervezet megbeszélésén vita volt a novemberi átszavazásról is.

Az SZDSZ országos tanácsa március 31-re és április 1-jére hívta össze a párt tisztújító küldöttgyűlését. A testület elnöke, Böhm András arra számít, hogy ketten indulnak majd a pártelnöki posztért: Fodor Gábor és Kóka János.

A fővárosban a Gy. Németh Erzsébet posztja körül kialakult vitáról az országos tanács ülésén nem esett szó - mondta el az InfoRádiónak Böhm András.

Arról, hogy az SZDSZ nyújt-e be módosító indítványt a jövő évi költségvetés tervezetéhez, a jövő hetei frakcióülésen dől majd el, a tanács pedig kiáll az államháztartási reform mellett az egyensúly megteremtése érdekében - tette hozzá a liberális politikus.

Vita volt az átszavazásról

Az országos tanács tagjai vitatkoztak arról, helyes volt-e, hogy az ellenzék az előrehozott nyugdíj megállapításával kapcsolatos indítványára voksoltak az MSZP elképzelésének ellenében még novemberben.

Szakértői egyeztetést szorgalmaz a párt a kormány ellenében megszavazott nyugdíjreform-módosítások ügyében, hiszen szélsőségesen eltérő vélemények jelentek meg arról, mennyibe kerül módosítás a költségvetésnek.

A gazdasági minisztérium és az SZDSZ-es Béki Gabriella számításai szerint nagyjából 30 milliárd forint lenne az évek alatt jelentkező kiadás, Böhm szerint azonban szocialista oldalról elhangzott már 150 milliárd forintos összeg is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást